BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cégsorok

Elkészült az M3-as Tisza-hídja

Elkészült az M3-as autópálya Oszlár-Polgár közötti Tisza-hídja; a hídon a forgalom az M3-as autópálya új, Füzesabony-Polgár közötti szakaszának átadásakor, ez év november 30-án indulhat meg. Németh Imre, a hidat építő Mahíd 2000 Rt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a munkát 2000 novemberében kezdték, az elmúlt évben készültek el a mederpillérek, valamint az acélszerkezet. Az összességében 401 méter hosszú híd beruházási költsége 4,2 milliárd forint. A Tisza-híd és környékének beruházási összköltsége meghaladja a 14 milliárd forintot, ami tartalmazza a Hortobágyi Nemzeti Park területén megépített mocsárréti híd beruházási költségét is. Az M3-as Füzesabony-Polgár között épülő szakasza csaknem 70 milliárd forintba kerül. A Vegyépszer Rt. és Betonút Rt. alkotta Magyar Autópálya-építő Konzorcium már az utolsó munkálatokat végzi, és mint Farkas László, a Vegyépszer Rt. vezérigazgató-helyettese az ünnepségen elmondta, a november 30-i átadási határidőt semmi sem hátráltatja. (VG)



Freeinfo - ingyenes adatbázis Győrben

Ingyenesen használható információs terminálokat helyeztek üzembe Győrben; a berendezések közérdekű információkkal segítik a turistákat, valamint a helybelieket. Az üzemeltető Paralel 1925 Bt. munkatársa, Kozma Zsuzsa szerdán az MTI-nek elmondta: egyelőre három terminált telepítettek, darabját mintegy 700 ezer forint költséggel. Az adatbázis magyarul, németül és angolul ad információkat. A Freeinfo-terminálokat a társaság hirdetési bevételekből, valamint pályázati pénzekből kívánja üzemeltetni, és amennyiben a kezdeményezés sikeres lesz, az ország más városaiban is meg kívánnak jelenni. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.