Arculatváltás előtt az S&C Rt.
Az idén már nullszaldós lehet, a jövő évtől pedig stabil nyereséggel számol a tavaly még 2,5 milliárd forintos veszteséget termelő S&C Áruházlánc Rt. A társaság ma már túl van az ehhez szükséges szervezeti átalakításon - reagált a múlt hét végi számunkban a Skála csoportról megjelent öszszeállításra Karácsonyi András, az S&C Áruházlánc Rt. vezérigazgatója. Úgy vélte, hogy ez évben a társaság a tavalyinál 8-10 százalékkal kisebb, 24-25 (2001-ben: 26,8) milliárdos árbevételt könyvelhet el, aminek egyrészt a láncból kikerülő áruházak kieső forgalma, másrészt a nagy értékű termékek kínálatból való kikerülése az oka. A cég és áruházai arculatot is váltanak. Ennek reklámkampányára szeptembertől 200 millió forintot fordítanak.
Megváltozik a termékkínálat is, a jövőben a társaság főként a ruházati termékekre kíván összpontosítani. Eltűnnek az üzletekből a szórakoztatóelektronikai, a nagy háztartási berendezések, s szőnyegeket is csak néhány helyen (Buda, Corvin, Kispest, Miskolc) értékesítenek. A felszabaduló területet a kínálat egységesítésére használják: minden áruházban lesz drágább illatszereket árusító részleg, szélesedik a női kiegészítők kínálata, s bővül a háztartási textília és a konyhafelszerelés termékskálája is. E termékkörökben a hipermarke-
tekénél nagyobb választékot kínálnak majd: egyszerre 8-10 versenytárs termék is ott lesz majd a polcokon.
A célcsoport ezután az igényes középosztály (emlékeztetőül: eddig a felső középosztályt kívánták kiszolgálni), vagyis a mostaninál olcsóbb lesz és nagyobb kínálatot tart majd a Skála. Karácsonyi András elmondta: az áruházlánc ma a felsőruházatban és a fehérneműknél 6-7 százalékos részesedésével piacvezető a - kínai piacok mintegy 25 százalékos részesedését nem tartalmazó - hivatalos statisztikák szerint, amit mindenképpen meg akarnak őrizni. A cipőknél, ahol a Reno és a Humanic után a harmadik helyen áll, a mai választékot jobb minőségű, a célcsoport igényeihez jobban igazodó lábbelikkel egészíti ki.
Miközben a választék bővül, a szállítók száma csökken: január óta mintegy 30 százalékkal kevesebb partnertől vásárolnak annak reményében, hogy a nagyobb mennyiségű rendelésért cserébe további engedményeket kapnak.
A hat cég (Skála, K&H Bank, Magyar Könyvklub, Kaiser's, Plus, OMV) által létrehozott Super Shop rendszerben azt igyekeznek elérni, hogy a 750 ezer kártyabirtokos ne csak egy-egy tagnál vásároljon. A közös akciók segíthetnek a Skála új arculatának megismertetésében is. A vezérigazgató elmondta: az általuk most leépített termékkörök pótlására megpróbálják valamelyik elektronikai kiskereskedelmi láncot is bevonni a rendszerbe.


