Csehországban ad el a KPN
Évek óta felhalmozott tetemes adósságai mérséklésére a holland KPN Telecom távközlési cég hétfőn túladott cseh kábeles szolgáltatóvállalatán. A kelet-közép-európai vállalkozást a Betbari Holding, Csehország harmadik legnagyobb kábeles vállalkozása szerezheti meg - derül ki a cég ez alkalomból kiadott közleményéből.
A lépéstől a tavaly még 23 milliárd eurós adósságterhet cipelő és válságba került holland cég azt reméli, hogy erről az évről a tervezettnél is kisebb, öszszesen 13,9 milliárdot elérő adósságot visz már csak tovább. A legújabb ügylet értékét a jelentések 630 millió euróra becsülik. A cseh kábeltévécég gazdáját, a TES Mediát a KPN Vision Network nevű érdekeltsége tartotta kezében, melynek konszolidálását hajtja most végre a KPN. A Vision Network brit, francia, német és holland érdekeltsége már korábban mások tulajdonába került.
A pénzügyi nehézségekkel küzdő KPN a távközlési világpiac felfutásának időszakában, főként az egyre tágabbra nyíló régiós piacon a lengyel, cseh érdekeltségek mellett több magyarországi cégben is részesedést szerzett. Mint ismert, pénzügyi terheinek enyhítésére azonban már tavaly eladta a második legnagyobb hazai mobilszolgáltatóban, a Pannon GSM Rt.-ben lévő részesedését.
A mobiltelefoncég így teljes egészében a szintén kezdetektől fogva tulajdonosnak számító norvég Telenor kezébe került. Vevőt keres már több mint egy éve ugyanakkor a KPN a PanTel Rt.-re és az Euroweb internetszolgáltatóban még meglévő részesedésére, ez a két cég azonban csak nagyon kis mértékben tudná mérsékelni pénzügyi problémáit.
Részben a KPN állt annak a KPNQwestnek a háta mögött is, mely szintén a távközlési világpiac elhúzódó válsága miatt kért nemrégiben csődvédelmet. A társaság kelet-európai hálózatának tagjai ugyancsak eladósorba kerültek. Köztük a GTS-DataNet Kft. is hamarosan új tulajdonost kaphat.


