BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb leépítésről tárgyal a Matáv

Jövőre újra több mint ezer fővel csökkenhet a létszám a Matávnál. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató jelenleg egyeztet a szakszervezettel. Az eladósodott anyacég további költségcsökkentéseket is vár a magyar leányvállalattól.

A Matáv 13 százalékos leépítéssel számol a jövő évben. Az egyeztetés már megkezdődött a szakszervezettel, a végleges döntés a hét végére várható - olvasható a FigyelőNeten.

Lapunk kérdésére a Matáv illetékesei a tárgyalások tényét erősítették meg. Mint mondták, a szakszervezettel közel két hete folyó megbeszélések még nem jutottak abba a fázisba, hogy konkretizálni lehessen az elbocsátások mértékét. A FigyelőNet úgy értesült, hogy jövőre a Matáv 9200 dolgozójának 13 százalékát kívánja elbocsátani, azaz mintegy 1200 embert. Még nem született döntés arról sem, hogy mely területeket érinti majd a leépítés, de az elemzések alapján valószínűsíthető, hogy a lakossági vezetékes vonalak csökkenése miatt ez az üzletág a jövőben kisebb adminisztrációs és egyéb személyi hátteret igényelhet.

A most megszellőztetett karcsúsítási elképzelések mellett az egyéb költségek lefaragása is szerepelhet a tervek között. Helmut Sihler, a tetemes adósságot felhalmozó német anyavállalat, a Deutsche Telekom megbízott vezetője ebbéli szándékáról a napokban elektronikus levélben értesítette a Matáv alkalmazottait.

Ebben említést tett arról is, hogy hivatalosan augusztus 21-én, az anyacég féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón számolnak be a leányvállalatokat is érintő költségcsökkentési elképzelésekről.

A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató 1990-ben még 21 ezer fős létszámmal dolgozott. Az alkalmazotti állomány mára kevesebb mint a felére apadt, amit a közvetlen létszámcsökkentések mellett cégalapításokkal értek el. A társaság 2001-ben dolgozóinak 16 százalékától vált meg. A létszámcsökkentés akkor kétezer embert érintett, közülük körülbelül százan vezető beosztásban dolgoztak. A két évvel ezelőtti racionalizálási intézkedések során főleg a műszaki vagy gazdasági területen dolgozók létszáma csökkent. Ekkor közülük került ki a távozók több mint 60 százaléka.

A legutóbbi átalakítás egyszeri költsége végkielégítésekkel és eszközleírásokkal együtt mintegy 13-15 milliárd forintba került a cégnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.