Adózás ingóság után

Hiányosságokra, szabálytalanságokra persze az ingóságok értékesítése kapcsán is bukkant az adóhatóság - tudtuk meg az APEH ellenőrzési főosztályán. Az ingóságok értékesítése általában akkor kerül az adóhatóság látókörébe, amikor vállalkozásokat, szervezeteket vizsgálnak, s utánajárnak a magánszemélynél is: szerepel-e adóbevallásában az adott ingóság értékesítése. S természetesen előfordul, hogy nem. Így derült ki például egy magánszemélyről, hogy jelentős jövedelemre tett szert ingóságértékesítésből, ám az adóbevallásában ennek nyoma sem volt. Pontosabban fogalmazva még adóbevallást sem készített az adott évről, mondván, hogy nyugdíján kívül más forrásból származó jövedelme nem volt. Az adóhatósági revízió azonban azt állapította meg, hogy az adózó magánszemély ebben az évben szerszámokat, gépeket értékesített egy kft. részére, amelynek tulajdonosa is volt. A birtokba adás a szerződés keltezésének napján megtörtént, ám a felek ötéves fizetési határidőben állapodtak meg. A társaság az adásvétel tárgyát képező szerszámokat, gépeket nyilvántartásába vette, s persze a beszerzést - a vételárral megegyezően - lekönyvelte. Mivel a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az ingó vagyon értékesítéséből származó jövedelem adóztatását nem befolyásolja az ellenérték megfizetése, illetve meg nem fizetése, hanem az ily módon keletkező jövedelmet azon a napon kell megszerzettnek tekinteni, amikor az erről szóló szerződés kelt, ezért adóhiányt állapítottak meg a revizorok a magánszemélynél.

Az ingóság értékesítéséből származó jövedelmet egyébként némi leegyszerűsítéssel úgy kell meghatározni, hogy a realizált bevételből le kell vonni a költségeket. Az már evidens, hogy mindent csak számla, szerződés vagy legalábbis valamilyen bizonylat formájában fogad el az adóhatóság. A levonható költségek között van a vételárra fordított összeg, valamint az ezzel esetleg összefüggő ügyvédi vagy (például személygépkocsi esetén) az átírási költségek is. A költségek között elszámolhatók az értéknövelő beruházásokra fordított összeg is; maradva az autónál, egy karambolos gépkocsi javítási költsége értéknövelő, ám a rendeltetésszerű használat során felmerült költségek - így például egy fékbetét-csere vagy a húszezer kilométeres általános szerviz költsége - már nem tartoznak ebbe a körbe. Ha külföldről hozta a magánszemély az adott ingóságot, akkor szükség lehet az ottani számlára vagy a vámkiszabásról szóló dokumentumra is. Előfordulhat, hogy a magánszemély minden akarata ellenére sem tud az ingóság beszerzéséről számlát, szerződést vagy legalábbis valamilyen bizonylatot felkutatni; akkor törvény szerint a bevétel 25 százaléka számít jövedelemnek. Mindez azt is jelenti, hogy érdemes "nem megtalálni" a bizonylatot minden olyan esetben, amikor az átruházó magánszemélyt terhelő költségek az ingóság átruházásából származó teljes bevétel 75 százalékát nem érik el. Ugyanakkor óvatosan kell bánni a számla "kidobásával", mert egy régiség vagy egy autó esetén - ha a vásárlás helye még eszébe jut a magánszemélynek - az adóhatóság könnyen kiderítheti a tényleges vételárat. Mint ahogy alaposan pórul járt az a magánszemély is, aki külföldről hozott be egy autót, amelynek vámkiszabás alapjául szolgáló értéke 500 ezer forint volt, egy hónap múlva viszont már 5,5 millió forintért értékesítette.

A hirtelen megnövekedett értéket a magánszemély értéknövelő beruházással magyarázta, ám a felújításról, a javításról semmilyen számlával nem rendelkezett. Éppen ezért az adóhatóság a megszerzésre fordított összegnek a vámkiszabás alapjául szolgáló 500 ezer forintot tekintette, s jelentős adóhiányt állapított meg az adózó terhére. Az autókkal kapcsolatban egyébként ehhez hasonló ügyet többször feltárt már az idén is az adóhatóság.

Az ingóság értékesítéséből származó jövedelemből az állam 20 százalék adót követel, amelyet a magánszemélynek az szja-bevallásában kell feltüntetni, s a bevallás benyújtására előírt határidőig megfizetni, kivéve, ha az nem adómentes. Ha ugyanis adómentes, akkor a 2000. januári törvénymódosítás óta nem kell az adóbevallásban szerepeltetni a tételt.

Ugyanakkor van egy fontos szabály: ezek a rendelkezések abban az esetben nem alkalmazhatók, ha az ingó vagyon átruházása a magánszemély kereskedelmi jelleggel folytatott tevékenysége keretében történik. (Az szja-törvény szerint kereskedelmi jellegűnek akkor minősül a tevékenység, ha az ügyletek tartalma és az összes körülmény figyelembevételével megállapítható, hogy a tevékenység során az ingó vagyontárgyak szerzése és átruházása rendszeres haszonszerzés céljából történik.) A "minősítésnek" azért van jelentősége, mert más az adómérték. Ha ugyanis rendszeres haszonszerzés céljából történik a vagyonátruházás, akkor a bevétel önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. Ilyenkor pedig nem 20 százalék az adó mértéke, hanem vagy 10 százalék költséghányad vonható le a bevételből, vagy a tételes költségelszámolás alkalmazható, azonban a jövedelem a progresszív adótábla szerint adózik. Vagyis a 20 helyett akár 40 százalék is lehet az adó mértéke.

S hogy mit is jelent a rendszeres haszonszerzés? Mint kérdésünkre Gódor Sándorné, az APEH osztályvezetője elmondta: ezt általában nem lehet meghatározni. A rendszeres haszonszerzés megítélésénél mindig az adott konkrét ügy - a tevékenység - összes körülményeit, az egyes ügyletek valós tartalmát kell vizsgálni. Csak ilyen vizsgálat eredményeképpen dönthető el, hogy az ingóság értékesítése rendszeres haszonszerzés céljából történik-e - hangsúlyozta az osztályvezető.