BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkét emel a Szintézis

Hatvanmillió forinttal, százmillióra emelte alaptőkéjét a Szintézis Computer Rendszerház Rt. A társaság éppen a tőkeemelés nyomán, valamint üzleti megfontolásokból változtatta egyúttal cégformáját kft.-ről részvénytársasággá, ugyanis az utóbbi cégforma nagyobb bizalmat élvez a piacon - indokolta a lépést érdeklődésünkre a négy hazai magánszemély által jegyzett vállalkozás ügyvezető igazgatója, Szabó István. A Szlovákiában, Romániában és Albániában is jelen lévő vállalkozás elsősorban számítógépes rendszerintegrációval, szoftverfejlesztéssel és újabban outsourcinggel foglalkozik.

A Szintézis a szoftverfejlesztésben elsősorban kereskedelmi rendszerekre koncentrál, ügyfele többek között a Baumax és a Praktiker. A rendszerfejlesztésben a Philipsnek és a Mol gázüzletágának dolgozott, míg a tevékenységkihelyezésben a Grabo-csoportnak. Az országos hálózattal rendelkező - Budapesten, Sopronban, Szombathelyen, Szegeden és Debrecenben is jelen lévő - társaság Győrben 110 főt foglalkoztat, a többi városban mintegy hatvanat.

A tavalyi 1,9 milliárd forint után az idén 2,2 milliárdos forgalmat tervező társaság alapítása óta nyereséges, a profitot minden évben fejlesztésekre fordították. Szabó István hangsúlyozta, hogy az említett árbevétel a győri központé, a teljes csoport forgalma viszont mintegy 4 milliárd forint. A múlt évi adózás előtti profit 140 millió volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.