Több mint nyolcvan kínai vállalati résztvevője volt annak a pekingi magyar roadshow-nak, amelyet Szalay Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára vezette gazdasági delegáció látogatásával egyidejűleg rendeztek. A látogatás keretében Sanghajban és Senzenben rendeznek hasonló magyar befektetési szemináriumot. Kína Magyarország kilencedik legnagyobb kereskedelmi partnere, az Európán kívüli térségben pedig az Egyesült Államok után a második, megelőzve Japánt is. Ám a kereskedelmi forgalomban nagyarányú a magyar hiány, az idei első fél évben a Kínával szembeni negatív szaldó adta az összes magyar deficit több mint felét.
A Külügyminisztérium adatai szerint a legnagyobb kínai külkereskedelmi vállalatok állami támogatással csaknem ötven önálló kereskedelmi irodát létesítettek már hazánkban, ahol ugyanakkor mintegy 3500 kínai magáncéget jegyeztek be. Ezek túlnyomó többsége ruha- és cipőkereskedelemmel foglalkozó kisvállalkozás, illetve étterem. Kínai adatok szerint a Magyarországon levő kínai befektetések értéke körülbelül 120 millió dollár. Kínai tőkével két szálloda jött létre Budapesten, s várhatóan rövidesen átadják a mintegy 200 millió dollárból épülő budapesti Asia Centert is.
A tervek szerint itt nagy-számú kínai vállalat nyitna boltot, irodát. A központhoz tartozó ipari parkban később lehetőség nyílna termelőbefektetésekre is.
Kínában magyar bejegyzésű tőkével több vegyes vállalat működik a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium adatai szerint, ezek azonban jórészt magyarországi kínai cégek ottani befektetései, amelyek így használják ki a külföldi beruházóknak kínált előnyöket Kínában. Kínai adatok szerint 2002 júniusáig az ázsiai országban levő "magyar" beruházások összege 61 millió dollár volt. 2001 decemberében Sanghajban magyar-kínai vegyes vállalati formában megnyílt a Lancelot étterem.
"Magyarország fejleszteni kívánja kínai gazdasági kapcsolatai teljes körét úgy, hogy a magyar export növelése és a deficit csökkentése mellett fontos szerepet kapjon az itteni kínai befektetések ösztönzése, a szolgáltatások kereskedelme, kiemelten a turisztikai kapcsolatok, a technológiaátadás támogatása, a szakemberek cseréje, képzése és az agrárium" - hangoztatta Kusai Sándor követ.
Szalay Gábor programjában szerepelt a találkozó Liu Ming-kanggal, a Bank of China elnökével is. E pénzintézet hamarosan megnyitja teljes körű szolgáltatásokat nyújtó budapesti fiókját. Kínai banknak ez lesz az első megjelenése Kelet-Közép-Európában. (BGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.