UAL-csőd: nyertesek is vannak
Szombat éjszaka is ülésezett a United Airlines igazgatósága, de lapzártáig nem döntöttek a csődkérelemről. Bármi történjék is a United Airlinesszal - csődvédelem, átszervezés, felszámolják -, az sokaknak, de főleg bankoknak, illetve a többi hitelezőnek fog komoly veszteségeket okozni. Arról nem beszélve, hogy a működés szükséges anyagi fedezete híján esetleg gépeket kell kivonni a forgalomból - amit persze a cég vezetése egyelőre még cáfol -, s ez járatkimaradásokat okozhat, annak összes káros következményével együtt. S akkor még nem beszéltünk a dolgozókról, akiknek nagy többsége néhány nappal ezelőtt beleegyezett bérének csökkentésébe, ugyanakkor tulajdonosként - a részvények 55 százaléka az alkalmazottak kezében van - veszteséget kell elszenvedniük a részvények árfolyamának csökkenése miatt.
Az UAL csődje kihatással lehet a repülőgépgyártókra, illetve a lízingcégekre is, mert a légitársaság pénzügyi nehézségeire hivatkozva a szerződések újratárgyalását, a fizetnivaló csökkentését kezdeményezheti. A gyártóknak viszont valószínűleg nem lenne más választása, mint belemenni ebbe a konstrukcióba, hiszen visszavenni a gépeket nem lenne célszerű a jelenlegi helyzetben, amikor túlkínálat van a piacon. A Boeingnek például egy tucat gépe van a UAL-nél, összesen 1,27 milliárd dolláros bérleti díjért, amit a UAL valószínűleg módosítani akar majd. Az Airbus 42 darab A-320-as és A-319-es gépre kapott megrendelést az amerikai társaságtól nagyjából kétmilliárd dollár értékben, a vásárlást azonban 2004-2007-re halasztották.
Kérdésessé válik a Star Alliance szövetség - amelynek tagja a UAL - sorsa is, és a társaság összeomlása csődhullámot indíthat el a többi légivállalat körében. Mivel a csődvédelem jelentősen csökkentené a UAL költségeit, s így a többieknek egy náluk lényegesen alacsonyabb kiadással üzemelő társasággal kell versenyezniük. Az American Airlines - amely a világ legnagyobb légitársasága - szintén a túlélésért küzd, éves költségeit 4 milliárd dollárral kellene csökkentenie. A Delta Airlines - a harmadik számú szereplő az amerikai piacon - már egymilliárd dollárral visszafogta kiadásait, és a 2003-2005 közötti időszakban éves üzemi költségeit 2,5 milliárd dollárral kellene mérsékelnie. Néhány elemző ugyanakkor úgy véli, hogy az American és a Delta készpénzellátottsága lényegesen jobb, mint a Unitedé, így esetükben nem kell csődtől tartani. A UAL esetleges csődje a többi nagy légitársaságot egyre inkább az olcsó, alacsonyabb költségű és szolgáltatási színvonalú működés irányába terelné. Ezen a piacon jelenleg a SouthWest Airlines a legnagyobb szereplő az Egyesült Államokban.