Korábban évi 60-80 ezer tonna hibridkukorica-vetőmagot vásárolt Magyarországról a Szovjetunió, ma szinte csak kereskedelmi minta értékű mennyiségre tartanak igényt az oroszok és az ukrán vevők. A többi utódállam vásárlása még szerényebb volt az elmúlt tíz-tizenkét évben, holott a magyar vetőmag-szaporító vállalkozások képesek lennének nagyobb mennyiség szállítására.
Legutóbb 1997-1998-ban próbálkoztak a térségben, elsősorban Ukrajnában és Oroszországban, de sokat veszítettek az üzleten - mondta Muhari Pál, a ceglédi Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Rt. vezérigazgató-helyettese. Tavaly ősszel az ellentételezés garanciájának hiányában nem kaptak megrendelést. A cég a nyolcvanas években 6000 tonnát adott el a térségben, ennyire a jövőben is képes lenne. (A magyar vetőmagüzemek kapacitásának csak a fele kihasznált.)
"Lehetne több vetőmagot szállítani Oroszországba is, ráadásul korábban sok hibrid kukoricát éppen orosz igényre nemesítettek a hazai kutatóintézetek" - mondta Székely Bertalan, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Bő tucatnyi ilyen fajta van rajta az orosz állami fajtalistán, tehát az ottani köztermesztésben jövőre szerepelhetnének. (Most tavasszal azért nem, mert nincsenek jelentős tartalékaink.) Van néhány olyan magyar fajta is, amelyek az orosz éghajlati viszonyok között is termeszthetők.
A magyar termelők, illetve a vetőmag-kereskedők dolga volna a magok felszaporítása, de ehhez a megrendeléstől számítva legalább egy év szükséges. Arról az FVM-ben is tudnak, hogy a kereskedés legnagyobb problémája a fizetési garanciák hiánya.
Csak a hosszabb távú államközi megállapodás adhatna ismét lendületet a magyar-orosz vetőmag-kereskedelemnek Hullán Tibor, a Vetőmag Terméktanács ügyvezetője szerint. Tény, hogy a magánszféra kialakulása következtében az országok közötti kereskedésre nincs esély, de fontos, hogy a hazai agrárvállalkozók időben megtudják, melyik fajtából mennyit kell termelniük. Ha a két állam, esetleg bankok kezességet vállalnának, a korábbi 60-80 ezer tonnás mennyiség harmadát-negyedét, mintegy 15-20 ezer tonna magot csupán Oroszországban értékesíthetnénk.
Nagyobb esélye volna az üzleteknek, ha vámszabad területi raktárban vagy hasonló rendszerű létesítmény közbeiktatásával folyhatna a kereskedés. Ekkor ellenőrzöttebben folyhatnának a kereskedelmi és a banki ügyletek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.