A kitörési lehetőségeket kereső brit Rover autógyár visszatér a kisautógyártáshoz: rövidesen 7900 euróért Indiában készülő kisautót kínál Európában. Korábban ugyanis, amikor a német BMW érdekeltségébe került, megszüntette neves kisautója, a Metro 100-as gyártását, s három modellre, a középosztálybeli 25-ösre és 45-ösre, valamint a 75-ös limuzinra összpontosított.
Összeladása azonban az elmúlt időszakban 150 ezer autóra esett, belpiaci részesedése pedig két százalék alá. A megújulást jelentő, 15-ös sorozatba tartozó kisautót a Ford Ka és a Peugeot 106 riválisának szánja, s már a bevezetést követő évben 40 ezret szeretne eladni belőle. A cél az évi kétszázezres darabszám túllépése. Az újdonság a tervek szerint már az év második felében kapható lesz - írja a Handelsblatt.
A gyártás az indiai Tata cégnél történik majd, a céggel hagyományosan jók a Rover kapcsolatai. A Tata a havi hetvenezer darabos eladást hozó Indica modelljét fogja alkalmazni az európai igényekhez. Ez elsősorban a légzsák és az ABS beszerelését, valamint a márkajelzés cseréjét jelenti. A termék így be is kerülhet a társaság meglévő értékesítési hálózatába.
A vállalatvezetés vállát nyomó további teher az elöregedett 25-ös széria megújítása, ehhez jelenleg is keresik még a partnereket. Az utóbbi időben felére olvadó brit terme-lőkapacitás miatt egyre valószínűbb, hogy a gyártásnak valahol Ázsiában találnak helyszínt. Egy tavalyi korrupciós botrány kirobbanásáig a kínai Brilliance-t említették a legesélyesebb kivitelezőként. (MDE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.