BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Betartanak a német vállalatoknak

A Németország és az USA között az iraki beavatkozás kérdésében keletkezett feszültségek megterhelik a gazdasági kapcsolatokat is. A német cégek szerint akadoznak a tárgyalások a magánszférával, nehezebbé vált a kapcsolatfelvétel az állami megrendelésekről döntő kormányzati szervekkel, s fogyasztói bojkottal is számolni lehet.

"A vállalatok már konkrét veszteségekről is beszámolnak" - idézi a német kereskedelmi szakmai szervezet, a BGA elemzését a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A szervezet elnöke utalt arra, hogy az export erőteljes csökkenésére számítanak.

A gépgyártó cégektől is vészjelzések érkeznek, szakmai szövetségük elnöke a lap tudósítójának elmondta, hogy üzleti partnereiknél bizonyos németellenességet észlelnek. Harcolniuk kell a megrendelésekért, s ez nem írható csupán a konjunkturális helyzet romlásának a rovására. Sokat remélnek attól a magas rangú gazdasági delegációtól, amely várhatóan május 20-án indul Washingtonba, s vezetője Wolfgang Clement gazdasági miniszter lesz.

A szakmai szövetségeken kívül az egyes vállalatok is romló feltételekről számolnak be. A világ legnagyobb, italtöltő gépeket gyártó vállalatának, a Kronesnek az elnöke elmondta: egyik legjelentősebb kanadai partnere, a Hiram Walker & Sons kilátásba helyezte, hogy ha a német kormány nem változtat álláspontján, akkor inkább olasz partnert választanak. Az Anheuser-Busch sörgyár is érzékel egyfajta "viszszafogottságot" német partnerei részéről, ugyanakkor a Porsche szóvivője szerint a cég akadozó amerikai értékesítésének semmi köze a politikai feszültségekhez, a Siemens pedig úgy nyilatkozott, hogy ők nem kívánnak részt venni az ezzel kapcsolatos vitában.

Bizonyos kockázatot rejt magában az is, hogy milyen bánásmódban részesítik az amerikai vásárlók a német termékeket. Egy német ipari képviselő szerint "ott még nem tartunk, hogy az amerikaiak nem vesznek BMW-t, Mercedest, vagy Volkswagent, a hangulat azonban gyorsan változhat".

Bizonyos szempontból romlanak a német gazdaság és bizonyos amerikai kormányzati szervek közötti kapcsolatok is, egy-egy állami megrendelés elnyerésénél a német cégek húzzák a rövidebbet - állítja egy washingtoni székhelyű, német érdekeltségű lévő hadászati konszern képviselője. Nehézségek várhatók a fontos technológiai transzfer területén is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.