Ügyfélfogó magyar cégnevek versenye
Három évvel ezelőtt hirdették meg először azt a pályázatot, amellyel a szellemes, találó, a tevékenységre egyértelműen utaló, s végül, de korántsem utolsósorban a magyar nyelv szabályainak megfelelő cég- és üzletnevek elterjedését igyekeznek elősegíteni. A verseny civil összefogás eredményeként született. Az EU-33 Vállalkozás- és Közösségfejlesztő Egyesület és az Anyanyelvápolók Szövetsége három éve fogott öszsze, hogy találó magyar kifejezéseket keressen az elszaporodott idegen nevek helyett (amelyeket egyébként a magyar fogyasztók gyakran nemhogy kiejteni, elolvasni is alig tudnak). A szervezők a fogyasztók, vásárlók közreműködésére számítva a létező jó példákat keresik. Az országos versenyre bárki nevezhetett ötletes, találó, a tevékenységet kifejező, a magyar nyelv szabályainak megfelelő üzlet- vagy cégnévvel: a tulajdonosok, vásárlók, a szemfüles járókelők is.
Az első nyertesek között volt például a Csirke-Fogó, amely részben a külföldi gyorsétteremláncokkal igyekszik felvenni a harcot - nevével és kínálatával egyaránt. A következő évben nyert - egyebek között - a Hajtás Pajtás biciklis gyorsfutárszolgálat, míg a 2002-es győztesek között találhatjuk a KopaszTom hajvágó stúdiót vagy a SzemPont szemüvegszalont.
"Az én cégérem" országos cég- és üzletnévverseny népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy tavaly már több mint 1200 vállalat- és üzleti nevet küldtek a pályázatra. Közülük az újságírók, szakmai és anyanyelvi szakértők választották ki a legötletesebb neveket. Az Angolra Hangolva, az Írókéz és a Telebendő a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium díját, a KopaszTom és a SzemPont a Magyar Szabadalmi Hivatal és az újságíró-szövetség díját is elnyerte. A fővárosét az IdeSüss látványpékség kapta. Az ötletes nevek megtalálói, felfedezői is jutalomban részesülnek.
A versenyt - immár a hagyományoknak megfelelően - az idén is meghirdetik. Már csak azért is, mert még mindig kevés a jól megjegyezhető, felismerhető, az igazán ötletes, a tevékenységre utaló cég- és üzletelnevezés, különösen a kisvállalkozások körében. Pedig a tulajdonos érdeke is, hogy a vállalkozás neve egyértelműen különbözzön az azonos tevékenységet végző más cégek nevétől, emlékezetes, jól megjegyezhető legyen. Hiszen a jó név jó reklám is egyben, az üzleti siker egyik fontos tényezője. Az idei pályázatokat név és a hely megjelölésével 2003. szeptember 30-ig, az EU-33 Egyesület címére - 1463 Budapest, Pf.: 953. - lehet beküldeni.


