Barátságos kéttonnás
Ami leginkább megragadja az embert, amikor először lát közelről XC 90-est, hogy a két tonnája, valamint a 480 centis hossza ellenére egyáltalán nem egy dömper. Jó, nem lehet elvárni ekkora járműtől, hogy szilfid legyen, mégis meglepő, hogy az erőt sugárzó hosszú motorháztető ellenére is milyen arányos, szinte könnyed az autó. Ez elsősorban a karcsúsodó orrnak és a hátsó résznek köszönhető. A szélvédő laposabb szögben áll, mint a hasonló kivitelű járműveké, a hátsó ajtó előredöntése pedig megkurtította a tetőt, amitől rövidebbnek, sportosabbnak látszik az XC 90.
A tervezők nyilván barátságos hatásra törekedtek, s messze elkerülték a brutál-macsó jelleget.
A kocsi utasterét a lehető legjobban előretolták, így lehetővé vált, hogy akár hét ülés is kerülhessen a 4,8 méteres kocsiba. Igaz, az utolsó kettő inkább gyerekméret.
Ez azonban csapda, mert a kiskamaszok mindig leghátul akarnak utazni, afféle saját fészekben, és persze folyton nyavalyognak, mert más zenét hallgatnának a hosszú úton, mint a szülők. Hogy a kecske és a káposzta egyaránt megmaradjon, a Volvo ritka barátságos gesztussal élt az elgyötört szülők felé: a hátul ülők ugyanis a C oszlopon elhelyezett gombokkal külön is kezelhetik az audiorendszert. Fejhallgatójukkal más műsort hallgathatnak, mint ami a hangszórókból hallatszik. A szülők és a gyerekek a saját kedvenc muzsikájukat tehetik fel, ami mindenkinek szórakoztatóbbá teszi az utazást.
A hifiről pedig annyit, hogy a Volvo első márkaként kínál autóban Dolby Prologic II audiorendszert. Ez a hátsó ülésen is optimális hangzást teremt, testes, természetes hanggal. A 13 hangszóró egyike a jobb minőségű basszus érdekében egy nyolchüvelykes, 140 wattos mélysugárzó.
Ha már az akusztikánál tartunk: a kocsiban menet közben meglepő csend honol. A Multi-Link hátsó futómű ugyanis teljesen hangszigetelt, a rugók és a lengéscsillapítók segédvázhoz csatlakoznak, így a menetzajok nem jutnak tovább a karosszériára.
Noha a legnagyobb Volvo nem kimondottan terepjárónak készült, elektronikus összkerékhajtása és 218 milliméteres szabad magassága jó előfeltételeket teremt, ha nehézre fordulnak a dolgok.
Az összkerékhajtás a svéd Haldexszel együttműködve készült. Tucatnyi számítógép érzékeli az autó menetállapotát s a vezető kormány-, fék- és gázpedál-utasításait. Ezek alapján dönti el, hogy működjön-e és hogyan. Normál körülmények között szinte a teljes hajtóerő az első kerekekre jut. Ha az első kerekek valamelyike akár csak hetedfordulattal kipörög, a rendszer máris nagyobb teljesítményt vezet a hátsó kerekekre. Ezáltal könnyebb elindulni síkos úton, csökken például a veszély, hogy az első kerekek beássák magukat a hóba, vagy homokba.
A borulás kockázatának mérséklésére a Volvo és a Ford Motor Company közös fejlesztésű Roll Stability Control (RSC) aktív stabilitásfokozó rendszerével szerelték fel a kocsit. Az autó dőlési sebességét és dőlésszögét a helikoptertechnológiából származó pörgettyűs szenzor érzékeli, és ha kell, belép a DSTC (Dynamic Stability and Traction Control) kicsúszásgátló berendezés, megelőzve, hogy extrém manőverek borulást okozzanak. A DSTC a motorteljesítmény csökkentésével és egy vagy több kerék szükség szerinti lefékezésével avatkozik be, mígnem visszaáll a stabilitás. Ha mégis felborulna az XC 90, akkor jön el a különlegesen szilárd tetőszerkezet, az előfeszítős övek és a mindhárom üléssort védő függönylégzsák ideje.
A gyár a közönséges acélnál négyszer szilárdabb bóracéllal erősítette meg a tető egyes részeit, ugyanakkor minden ülésen előfeszítő tartja meg biztonságosan az utasokat. A függönylégzsákrendszer azt is megakadályozza, hogy valaki kiessen vagy kinyúljon az autóból.
A tipikus sportterepjáró lökhárítója magasan van a nagy szabad magasság miatt. Ha ilyen ütközik alacsonyabb autóval, annak utasai veszélyhelyzetbe kerülnek, mert kocsijuk védő karosszériaelemei és gyűrődő zónája a SUV eleje alá csúszik és hatástalan marad. Ezért egészítették ki a Volvo XC 90 futóműsegédvázát egy alsó kereszttartóval, a szokásos autók lökhárítójának magasságában.


