Nagyot nőtt a Mindshare
Kiemelkedően magas, 25 százalékos növekedést ért el tavaly a Mindshare reklámügynökség. Somlói Zsolt, a cég ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: a cég 1999-es magyarországi meglakulásakor azt a célt tűzték ki, hogy három éven belül az első három ügynökség között tartsák nyilván a Mindshare-t, s ezt tavaly sikerült elérni.
A vállalkozás 2002-ben 10 milliárd forint feletti forgalmat produkált - hangsúlyozta Somlói Zsolt. A növekedés elsődleges oka, hogy az ügynökségnek sikerült új ügyfeleket szereznie, amelyek a cég új üzletpolitikájának eredményei.
Somlói Zsolt is elismeri: a tavaly produkált eredmény újbóli elérésére kicsi az esély, különösen annak figyelembevételével, hogy a magyar reklámpiac már nem jelent túl sok új lehetőséget. A nagyvállalatok szinte kivétel nélkül képviseltetik magukat hazánkban. A beruházások kezdeti láza elmúlt, így ma a költséghatékonyság és a profit maximalizálása az elsődleges cél.
Valamelyest bővítheti a reklámpiacot az EU-csatlakozás közeledte, amelyet újabb - elsősorban közepes méretű - nyugat-európai vállalkozások magyarországi megjelenése eredményezhet. Az EU-csatlakozás mellett a reklámpiac növekedését, illetve újabb piaci szektorok megjelenését eredményezheti az egészségbiztosítás és a különböző orvosi szolgáltatások reklámpiaci elterjedése is. Nagy kérdés az, hogy a mesterségesen kialakult médiaár-arányokban lesz-e elmozdulás, hiszen a televíziós hirdetési tarifák az utóbbi időben nem nőttek. Somlói Zsolt szerint a 2003-ra tervezett emelést sem sikerült 100 százalékosan keresztülvinni.


