BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyomás a dolláralapú exporton

Aggódnak a dollárpiacokra exportáló cégek. Problémáikon enyhíthet, ha időben határidős ügyletet kötöttek. Tartós árfolyamváltozás hatásait azonban már sokkal nehezebben tudják kivédeni.

A Richter Gedeon határidős ügyletekkel védi ki a forint árfolyam-alakulásának kedvezőtlen hatásait. A zöldhasú mostani gyengülése miatt nem változtat fedezeti politikáján - mondta Beke Zsuzsa sajtó pr-igazgató. A gyógyszeripari vállalat az idei évre vonatkozóan már kötött kisebb forint/euró határidős ügyleteket, és kisebb forint/dollár pozíciókkal is rendelkezik az első kilenc hónapra. A Richter következetes határidős politikája az elmúlt évben is hozta az eredményt: a határidős devizapozíciókon 3,159 milliárd forint nem realizált nyereség képződött, miután a 2001. decemberi 1,9 milliárdos tételhez tavaly egy 1,241 milliárdos tevődött hozzá.

A Graphisoft árbevételének közel 25 százaléka származik dollár-, 65 százaléka pedig euróövezetből, míg a maradék 10 százalék a belföldi piacon termelődik. Nem elég, hogy a forint erős, még a dollár áresése is rátett egy lapáttal - jegyezte meg Bojár Gábor elnök. Ez kétségtelenül tovább súlyosbította a már meglévő nehézségeket, s míg forint/euró pozíciókkal folyamatosan rendelkezik a társaság, addig a dollárkitettséget nem fedezik. Igaz, ennek az is a magyarázata, hogy a bevételekkel közel megegyezik a dollárban keletkező költségek volumene, ezért egyfajta "természetes" határidős ügylet születik - mondta Bojár Gábor.

Kedvezőtlen hatással számolhatnak az USA-ba exportáló gépipari cégek, mint például a Rába. A győri cég arról számolt be, hogy a dollár árfolyamának gyengülését konzekvens fedezeti stratégiával sikerült a minimumra mérsékelni, miközben egyre szigorúbb költségcsökkentő intézkedéseket foganatosítanak. Ám ha a dollár árfolyama tartósan alacsony marad, a társaság már nem tudja az eddigi relatíve magas árfolyamon fedezni dollárkockázatát. A legnagyobb probléma azonban az árbevétel csökkenése, hiszen a költségek visszafogását nem lehet a végtelenségig fokozni, ha nem nő az árbevétel, a racionalizálás is csak átmeneti megoldás.

A szintén az amerikai piacon érdekelt buszgyártó NABI-t is kellemetlenül érinti az árfolyammozgás, hiszen nőnek a forintban számolt költségei, ráadásul a társaság viszonylag alacsony marzzsal dolgozik.

Az élelmiszer-ipari cégek sincsenek könnyű helyzetben. A Pick Szeged Rt. vezérigazgatója nemrégiben azt nyilatkozta lapunknak, hogy lassan át kell gondolni a cég exportstratégiáját, és ha szükséges, korlátozni kell a dollárpiacokra irányuló kivitelt. A megfontolás nem véletlen, hiszen a Pick-csoport exportjából tavaly 2 milliárd forintos árbevétel-kiesést okozott az erős forint.

Más a helyzet az olajüzletágban. Igaz, a Mol importál is nyersolajat, ám az általa felhasznált olaj felét Magyarországon termeli, így ez utóbbi költségei az erős forintban keletkeznek, ahogyan a finomításéi is. Feldolgozott termékei árát viszont a gyenge dollárban rögzítik a nemzetközi piacokon. (Dollárexportja - az említett benzin és a gázolaj - főként Boszniába, Szlovákiába, Csehországba és Szerbiába irányul.) Emiatt finomítási tevékenységének haszna némileg csökken. A társaság gázüzletágának veszteségeit csökkenti az említett árfolyam-eltolódás, mi-után gázimportjának 70 százaléka Oroszországból származik, s dollárral fizet érte. Előnyös az is, hogy adósságainak 33 százalékát dollárban kell visszafizetnie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.