Ablakgyárat épít Borsodban a Duna Profit
Négymilliárdos beruházás keretében nyílászárókat előállító gyárat épít a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóvelezd határában a Duna Profit 2002 Rt. Az üzemben - első lépcsőben háromszáz dolgozóval - várhatóan nyáron indul a termelés.
A Duna Profit 2002 Rt. azért választotta Borsodot beruházása helyszínéül, mert itt található az ország két legnagyobb alapanyaggyára, a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. és a BorsodChem Rt., azaz a műanyag alapanyaghoz könnyebben hozzájuthatnak, de egyben szakmai hagyományai is vannak a műanyag-feldolgozásnak, sőt ilyen jellegű középfokú képzés is folyik a térségben.
Mindezeken túl Sajóvelezd és környéke - egyebek mellett a bányászat leépülése révén - bővelkedik szabad munkaerőben. A társaság vezetői úgy vélik, hogy jó kapcsolat alakulhat ki a gyárnak otthont adó Sajóvelezd önkormányzatával is.
A gyártás első időszakában egy műszakban 120 ablakegység készülhet el. A gyárban - mások mellett - a társaság saját tervezésű ablakprofilrendszerét állítják elő.
A termékeiket - előzetes piackutatás alapján - a hazai piacon túl elsősorban az Európai Unióban értékesítik, de reményeik szerint a kelet-erurópai országokban is jól értékesíthetőek lesznek a nyílászárók.


