BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dupláztak a "kis" rádiók

Valamelyest erősödtek a közszolgálati adók februárban, a kereskedelmieket azonban még így is a 15 év feletti népesség 74,4 százaléka hallgatja - derül ki a Szonda Ipsos és a GfK Hungária legfrissebb hallgatottsági felméréséből.

A Danubius Rádió heti csaknem 3,8 millió hallgatójával piacvezető, legnagyobb riválisa, a Sláger Rádió félmillióval alacsonyabb számú közönséget vonz. Csökkent a Juventus Rádió hallgatótábora, a Sztár és a Café Rádió viszont megduplázta hallgatóinak számát.

A három országos rádióadó közül a Kossuth reggeli hallgatottsága hat és hét óra között 8 százalékos eléréssel piacvezető, ezt követően a Sláger Rádió kis különbséggel megelőzi a Danubiust 10.00 óráig. Ebéd után azonban a Sláger nyolcszázalékos elérés alatt marad, míg a Danubius 10 százalékos csúcsponti eléréssel a legnépszerűbb. A Juventus országos szinten 2-4 százalék körül teljesít reggel hat és este tíz között hétköznap, ezzel minimális különbséggel előzi meg a jóval kisebb hatókörű Roxyt.

A legfontosabb kereskedelmi célcsoportban, a 18-49 évesek között minimális csökkenés figyelhető meg a Danubius hallgatótáborában, de a hallgatási idő nőtt valamelyest, így a heti részesedés értéke is 2 százalékkal magasabb, mint az előző hónapban volt. Nagyobb, 2 százalékos csökkenést hozott a február hónap a Juventus Rádió számára a heti elérés vonatkozásában.

Nem történt változás a budapesti rádiós piacon, ahol a Roxy vezet. A Danubius őrzi második helyét a teljes lakosság körében. A Juventus heti elérésének 2 százalékos csökkenése a budapesti hallgatótábort is érintette. A csak Budapesten fogható adók között a Roxy továbbra is piacvezető a maga 322 000 fős hallgatótáborával, amelyet az InfoRádió 190 000, a Rádió1 143 000 és a Klub Rádió 117 000 fős hallgatótábora követ. A többi mért adó nem éri el a 100 000-es küszöböt, de kifejezetten látványos az emelkedés a Rádió Café és a Sztár FM esetében. Mindkét adó közel duplájára növelte hallgatótáborát: a Sztár FM 23 000 főről 60 000-re, a Rádió Café 15 000-ről 27 000-re gyarapította a létszámot.

Hét végén a verseny jóval nagyobb a kisebb adók között. A Roxy Rádiónak nincs igazán ellenfele, magasan vezeti a piacot. Az InfoRádió hét végén népszerűbb, ilyenkor eléri a kétszázalékos értéket is. A budapesti 15-39 éves fiatalok között, akik leginkább törekszenek a legújabb márkák megszerzésére, ugyancsak a Roxy a legnépszerűbb, összesen 265 000-en választják az adót. Ennek a létszámnak a 45,7 százalékát, azaz 121 000 főt ér el a Rádió1.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.