BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lenyomhatják a Szikrát

Stratégiai fontosságú nyomdát épít a Ringier Budapesten. Az új létesítmény komoly érvágást jelent a Ringier lapjait eddig nyomtató Szikra Lapnyomda Rt.-nek, hiszen az többek között a legnagyobb példányszámú napilapok nyomtatásától esik el. Ráadásul a Ringier tervei szerint nemcsak saját lapjai, hanem több más folyóirat kiszolgálására is elegendő kapacitású nyomdát építenek. Sibó Imre, a Szikra Lapnyomda Rt. vezérigazgatója lapunk megkeresésére nem kívánta részletezni a nyomda jövőbeli terveit.

Papp Béla, a Ringier Kiadó (RK) Kft. vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: a nyár elejére elkészül a végleges üzleti terv, 2005 elejére pedig felépülhet a Ringier saját magyarországi nyomdája. A helyszínnel kapcsolatban a vezérigazgató egyelőre nem nyilatkozott, azt azonban elmondta: az RK zöldmezős beruházásra készül. Szakértők szerint a helyszíntől, a műszaki paraméterektől és a nyomdai kapacitástól függően három-hat milliárd forintos bekerülési költséggel lehet számolni.

A napi 500-600 ezres példányszámban megjelenő Ringier-lapok többségét ma még a Szikrában nyomják. A nyomda hét napilapja közül a három legnagyobb példányszámú termék a Ringier-é. Itt készül a Blikk, a Vasárnapi Blikk, a Nemzeti Sport, valamint itt nyomják a 67,6 százalékos Ringier-tulajdonban lévő Népszabadságot is. Az ugyancsak a Ringier-hez tartozó Magyar Hírlap a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdájában készül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.