BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb IS, erősebb IS

Két éve, a genfi autószalonon mondta el a Suzuki egyik illetékese, hogy Magyarországon fogják gyártani az Ignist. Ezt azonban a Magyar Suzuki még a bemutatót megelőzően is cáfolta, ám mégis a japán szakembernek lett igaza. Az Ignis is a mi autónk lett.



Az a mi autónk, ami nekünk készült. Hogy ez mennyire így van, kiderül a gyári ismertetőből, amely szerint a tervezők komolyan tanulmányozták a versenytársakat, illetve a magyarok vezetési szokásait, útviszonyait. A vásárlókat azonban nyilván az érdekli inkább, mi a különbség a már ismert importált Ignis és az esztergomi gyártmány között.

Először is az ár: az elődmodell legolcsóbb kivitele 2,9 millió forint volt, piaci szakértők azonban úgy vélik, a magyar Ignis valamivel drágább lesz, mint a Wagon R+, és valahol 2,5 millió forint körül várható. A gyár ugyanis csupán április 29-én adja közre az árlistát.

Különbség még az, hogy az esztergomi Ignis - kifejezetten a magyar igények miatt - 15 centiméterrel hosszabb, noha mindkét modell ugyanarra az alaplemezre épül, ami megegyezik a Wagon R+ platformjával is. Ebből a plusz 15 centiből három az utastérbe jutott, ahol ennyivel nőtt az üléssorok közti hely, vagyis a hátsó utasok lábtere. A további 12 centiméterrel pedig az autó végét hosszabbította meg a gyár. Erre nagy szükség is volt mind a passzív biztonság, mind a csomagtér növelése érdekében. Ez a méret azonban a kalaptartóig csupán 236 litert tesz ki, bár az is igaz, hogy a hátsó ülések lehajtásával 1002 liternyi helyet nyerhetünk.

Az új Ignis első ülései szélesek, magasak, s a vezetőüléshez magasságállító is rendelhető. Az utazási komfortot fokozza, hogy az ülések háttámláiba épített zsebek, az ajtózsebek, a palacktartók, a kabátakasztók, s a műszerfal alatti tárolók mind szériatartozékok. Aki még ezen felül is szeretne magának tárolóhelyet, az rendelhet ülés alatti tálcát és a napszemüvegtartót is.

Az elektromos szervokormány fölött, a nagyméretű kerek műszerek magasságában található az információkijelző, amely az idő mellett jelzi a fogyasztást, a külső hőmérsékletet, és a rádió által közölt információkat. Az alapfelszereltséghez járó négy hangszóró mellett opcióként kapható a hat hangszórós rendszer is.

Miután a magyar autósok leginkább az alacsony és a közepes fordulatszám-tartománnyal vezetnek, az Ignis új, változtatható szelepvezérlésű motorját úgy hangolták, hogy jelentős forgatónyomatékot biztosítson a 2000-5000 ford./perces tartományban. Az 1,3 literes, 16 szelepes motorocska egyébként 93 lóerős, és jó gyorsulást biztosít, miután az autó meglehetősen könnyű.

A mindössze 955 kilogrammos kocsiban az oldalirányból érkező ütközésektől az ajtóba épített merevítők óvnak s a biztonságot fokozza az is, hogy mind az öt ülést hárompontos övvel látták el.

Az első két légzsák pedig szériatartozék.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.