BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Perkalauz

Ha a munkáltató a munkaszerződésben vállalta, hogy feltétel nélkül meghatározott mértékű prémiumot fizet a munkavállalónak, és nem tűz ki prémiumfeladatot, annak hiányára utóbb nem hivatkozhat. Ha azonban nem vállalja a feltétel nélküli prémiumfizetést, akkor azt a munkavállaló alaptalanul követeli - mondta ki nemrégiben hozott döntésében a Legfelsőbb Bíróság.

A jogvita főszereplője mindössze egy esztendőt töltött ügyvezető igazgatóként a cégnél. Munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg. Ezzel együtt is igényt tartott 1,7 millió forint prémiumra, de azt nem fizették ki számára. Emiatt bírósághoz fordult. A munkaügyi bíróság elutasította keresetét. Ítéletének indokolásában rámutatott, hogy a munkáltató a prémiumra semmiféle ígéretet nem tett, abban a korábbi ügyvezető sem részesült.

A másodfokú bíróság viszont megítélt a felperesnek 320 ezer forintot. Határozata alapjául a munkaszerződés és két irányadó bírósági döntés szolgált. A munkaszerződésben az állt, hogy a munkavállalót személyi alapbérén felül az igazgatóság által kitűzött prémiumfeladat és a feltételek teljesítése esetén prémium illeti meg. A bírósági döntések szerint bár a prémium kitűzése a munkáltató joga, amennyiben arra a munkaszerződésben kötelezettséget vállal, a juttatás a dolgozót megilleti. Ez akkor is érvényes, ha elmulasztják a feladat kitűzését és a feltételek, illetve az összeg meghatározását. A másodfokú igazságszolgáltató fórum úgy vélte: a volt ügyvezető jogosult a prémiumra, de igénye eltúlzott, ezért mérsékelte a kifizetendő összeget.

Az alperes cég felülvizsgálati kérelemmel élt a Legfelsőbb Bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy a felperes csak akkor kaphatna prémiumot, ha részére prémiumfeladatot határoztak volna meg, amit teljesített is. A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a munkaszerződés egyértelmű: a cég igazgatóságának csupán lehetőséget ad a prémiumfeladat megszabására, de nem kötelezi. Arra pedig végképp nem, hogy kitűzés és teljesítés nélkül fizessen. Kifejtette azt is: a másodfokú bíróság által hivatkozott iránymutató döntések az adott esetben nem alkalmazhatóak. E döntések a munkaszerződésben feltétel nélkül meghatározott mértékű prémiumról szólnak. A perbeli ügyben viszont a cég nem vállalta, hogy feltétel nélkül meghatározott mértékű prémiumot fizet a volt ügyvezetőnek. Téves tehát a munkaszerződés ilyen értelmezése. A prémium a felperest nem illeti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.