BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerényebb elvárások

Keresettek a villamos-, gépész-, építő-, építészmérnökök, valamint informatikusok, ám más területek végzőseihez is szóltak a cégek állásajánlatai - ez a gyorsmérlege a műegyetemi állásbörzének, melyen 130 cég kínált összesen 2000 munkahelyet közel 9000 álláskeresőnek.

A műszaki területre szóló állásajánlatok mellett nagy számban jelentek meg a gazdasági-pénzügyi pozíciók - tájékoztatott Tóth Sándor, a munkafórum fő szervezője.

A börze látogatói között jelentős számban voltak álláskereső programozók, informatikusok is. E területek végzősei a közelmúltban könnyebb helyzetben voltak, ám a trend megfordult. Ezt érzékelve a két évvel korábbihoz képest a programozók szerényebb elvárásokkal jöttek a rendezvényre. Ennek oka többek között, hogy a cégek nem vesznek fel tömegesen it-szakembereket, a felmerülő problémákat, fejlesztéseket legtöbbször saját erőből oldják meg, miközben egyre több informatikust bocsátanak ki az oktatási intézmények - foglalta össze tapasztalatait Kiss Enikő, az IBM Magyarország Kft. humánerőosztályának vezető munkatársa. Kiss Enikő elmondta: a beérkezett önéletrajzok minősége jó, néhány pályázónál csak a középszint alatti angoltudás jelent gátat. Hozzátette: sok, két-öt éves munkatapasztalattal bíró informatikussal is találkozott az állásbörzén.

Az Opel Magyarország Autóipari Kft. logisztikai és minőségbiztosítási területre keresett jelölteket. Közel kétszáz önéletrajzot kaptunk. Az állásbörze után a különböző szakterületek vezetői áttekintik a pályázati anyagokat, majd interjúkra hívjuk be a kiválasztottakat - foglalta össze az ügymenetet Mesics Olívia, a személyügyi osztály vezető munkatársa.

Az állásbörze két napján körülbelül 360 munkát kereső regisztráltatta magát a rendszerünkbe, de más okok miatt is érdemes volt részt vennünk a kétnapos rendezvényen - vélekedett Bodor Márton, az Aktiva informatikai személyzeti tanácsadó munkatársa. Egyrészt megismertettük a céget az álláskeresőkkel, másrészt szemügyre vehettük a konkurencia munkáját. A börze kiváló helyszínnek bizonyult az ügyfeleinkkel való értékes kapcsolat ápolására is - tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.