BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Támogatják a beszállítókat

A gazdasági tárca a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében 1,5 milliárdos kerettel hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások beszállítói tevékenységét javító támogatásra. Olyan színvonalú kapacitások létrehozását kívánják elősegíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy a vállalkozások be tudjanak kapcsolódni a beszállítói hálózatba.

Legalább 170 beszállító vagy beszállítóvá váló vállalkozás mintegy hárommilliárd forint összegű projektet valósítson meg, s ez 250 új munkahely létesítését eredményezze - ez a célja a szaktárca 1,5 milliárd forintos kerettel meghirdetett pályázatának.

A pályázat szempontjából beszállítónak minősülnek azon cégek, amelyek alkatrészeket, részegységeket, illetve termékeket állítanak elő, vagy ezeken megmunkálásokat végeznek (hozzáadott értékét növelik), és ezen termékeket a vevők magasabb szintű termékekbe, illetve végtermékekbe szerelik vagy építik be. Pályázati feltétel, hogy a beszállítói tevékenységből származó nettó árbevétel a cég nettó árbevéte-lének több mint 50 százalékát tegye ki. Az anyagmentes bérmunka is beszállításnak minősül. A tartós beszállító kapcsolat létét, illetve létrehozását a pályázónak szerződéssel vagy szándéknyilatkozattal igazolnia kell.

Támogatásban részesíthető költségek: a beszállítói tevékenység létrehozásához, bővítéséhez szükséges termelőberuházás (műszaki gépek, berendezések beszerzése; ingatlan építése, bővítése; know-how vagy licenc vásárlása), valamint számítástechnikai (hardver, szoftver) fejlesztés. Gépbeszerzés esetén támogatás kizárólag új gép beszerzéséhez vehető igénybe, használt gép vásárlása nem támogatható.

A pályázónak legalább a projekt visszaigényelhető áfa nélküli összköltségének 25 százalékát kitevő igazolt saját forrással kell rendelkeznie. Ebbe azonban bankhitel, lízing, tagi kölcsön, magánkölcsön, az államháztartás alrendszereiből kapott támogatás nem számítható be.

A pályázati formanyomtatvány és az útmutató a GKM internetes honlapjáról (www.gkm.hu) letölthető, továbbá az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) kijelölt tagszervezeteinél, az Energia Központ Kht.-nál, a helyi vállalkozói központoknál, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) kijelölt tagszervezeteinél, az ITDH Kht.-nál és regionális képviseleteinél, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetsége (Kisosz) kijelölt tagszervezeteinél, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) kijelölt tagszervezeteinél, a Magyar Mély- és Útépítő Társaságnál, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht.-nál, a munkaügyi központoknál, a területi kereskedelmi és iparkamaráknál, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél (VOSZ) szerezhetők be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.