BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vita kerekedett egy széljegyzetből

Egyelőre nem lesz apartmanszálloda a Hotel Rózsadombból, hiszen újabb perek indítására van kilátás mind az eladó soproni önkormányzat, mind a vevő, az RDMB Szállodafejlesztő Kft. részéről. Az ingatlan tulajdoni lapjára ugyanis tavaly felkerült széljegyzet miatt a leendő vevő, kockázatosnak ítélve a projektet, nem fizette ki a december 17-i határidőre a vételárat.

Sopron közgyűlése a napokban úgy döntött, felbontja a Hotel Rózsadomb eladásáról szóló, 2002. július 9-én kötött adásvételi szerződést a vevő RDMB Kft.-vel, amely nem fizette ki a december 17-i határidőre a vételárat. Ha a kft. nem ismeri el, hogy fizetnie kellett volna, s így jogos a város szeződésfelbontási szándéka, Sopron jogi úton kívánja igazát érvényesíteni. A nemfizetés mögött az áll, hogy tavaly december 12-én egy széljegyzet került az ingatlan tulajdoni lapjára, mely szerint annak korábbi tulajdonosa, a Globex megfellebbezte azt az 1998-as földhivatali elutasítást, amelyben jelzálog bejegyzését kérte.

Sopron fedezetelvonás miatt is perelné az RDMB Kft.-t. Mint közleményéből kiderül, az RDMB Kft. törzstőkéjének 100 százalékát 2003. február 7-én eladta az Ingatlanpart Ingatlanhasznosító és Kereskedelmi Kft.-nek. Az önkormányzat szerint ez az ügylet érvénytelen. A város további, az önkormányzatot ért károk megtérítéséért is pert kíván indítani. A város vezetői az ügyben nem kívántak nyilatkozni.

Az RDMB Kft.-t is birtokló RDMB Holding egyik tulajdonosa, Erdélyi Gábor lapunknak elmondta, a történtek ellenére sem mondanak le az ingatlan megvásárlásáról. A tulajdoni lapra került széljegyzet miatt azonban most is kockázatosnak ítélik a projektet. A helyzet rendezésén túl azt is várják, hogy lezáruljanak a korábbi, Hotel Rózsadombbal kapcsolatos perek is. Egyben elvárják az önkormányzattól, hogy ha már elállt a szerződéstől, akkor kamatokkal együtt fizesse is vissza a foglalót, illetve térítse meg a keletkezett költségeket. Ha minderre nem hajlandó, az RDMB Kft. pert indít követelése behajtására. A követelt összeg nagyságáról Erdélyi Gábor nem kívánt nyilatkozni. Az RDMB Kft., illetve a mögötte álló befektetőcsoport már tavaly megkezdte a tervezett apartmanszálló tervezését, s meghívásos pályázaton kiválasztotta a potenciális kivitelezőket is. Az RDMB Holding és a Ingatlanpart Ingatlanhasznosító Kft.-ről Erdélyi Gábor annyit közölt: a két cég között tulajdonosi átfedés van. A fenti üzletrészt technikai jellegű lépésnek nevezte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.