BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bealkonyult az Est Taxinak

Átmenetileg szünetelteti működését a másfél éve alakult Est Taxi. A cégre vevőt keres a tulajdonosi kör. A döntést azzal magyarázzák, hogy a túlkínálat miatt a piac nem fizeti meg a magasabb szintű és ezért drágább szolgáltatásokat. A nagy megrendelők, kihasználva a helyzetet, önköltség alatti áron igyekeznek szerződni.

Kedd óta a Taxi 2000 autói szállítják mindazokat, akik Est Taxival kívánnak utazni Budapesten. Amint azt Szenci Szabó János, a Taxi 2000 ügyvezetője a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, azért kötött megállapodást a két cég, mert a Taxi 2000 szolgáltatásai állnak a legközelebb a működését felfüggesztett társaság stratégiájához.

A 30 milliós alaptőkével létrehozott Est Taxi Kft. 2001 októberében kezdte meg működését, 30 autóval. Azt tervezték, hogy a 60 százalékban a Wallis Autó Holding, 33 százalékban az Est Média és 7 százalékban magánszemélyek tulajdonában lévő cég 2-3 éven belül piacvezető lesz, ami közel 600 kocsiból álló flottát feltételez.

A most 130 autóját leállított társaság az elmúlt évet 210 millió forintos mérleg szerinti veszteséggel zárta, s ezután, februárban új ügyvezetőt neveztek ki Bartucz László személyében.

A szakember kérdésünkre elmondta, hogy a magyar piacon nem él meg egy többféle prémium szolgáltatást nyújtó társaság, amely emiatt nem tartozik az olcsóbbak közé. Emellett a cég - a legtöbb taxis társaságtól eltérően - sofőrjeit állományba vette, s utánuk kifizette az összes közterhet, ami szintén versenyhátrányt jelentett.

A szakmában ugyanakkor széles körben beszélnek arról, hogy a különböző vállalatokkal kötött hosszú távú szerződések egyes taxis cégeknél komoly veszteséget okoznak, mert azok a pályázatokon egymás alá ígérnek. Bartucz László azonban kijelentette, hogy ő nem kötött ilyen "önköltség alatti" szerződést, bár ez már nem sokat változtatott a helyzeten. A tulajdonosok több szakmai befektetővel tárgyalnak a társaság eladásáról.

A fővárosi taxis vállalkozások magukat megnevezni nem kívánó vezetői a piacot úgy jellemezték, hogy sok az autó, sok a társaság, és ezt ki is használják a taxisokkal szerződő vállalatok. Minél nagyobb egy (multinacionális) cég, annál olcsóbban akar szerződni.

Jelenleg a taxis társaságok átlagosan 90-120 nap múlva jutnak hozzá az amúgy is kedvezményes tarifával számolt díjukhoz. Viszont hallottunk olyan világcégről is, amely az általános 300 forintos alapdíj helyett csak 10 forintos alap-, 110 forintos kilométerdíjat, illetve 210 napos fizetési határidőnél jobb ajánlatot fogadott el. A szerződés létre is jött.

A piac pedig mozgásban van, tudomásunk szerint vannak néhány tucatnyi autóval dolgozó cégek, amelyek veszteségesek; áprilisban megszűnt a félszáz kocsit futtató Expo Taxi; igaz, nemrégiben megkezdte munkáját a Taxi4, amely szintén alkalmazotti rendszerben dolgozik.

A legtöbb cég azonban inkább fuvarszervezőként dolgozik, és úgy tudjuk, havi 30-40 ezer forintot kér a vele szerződő vállalkozó taxistól, hogy megrendeléseket adjon neki. A taxisok pedig maguk viselik a közterheket.

Így - mondják keserűen egyes cégvezetők - soha nem lesz egységes, minőségi szolgáltatás, hiszen: olcsónak kell lenni. Más kérdés ugyanakkor, hogy vannak még csodák: nemcsak Németországból hozott tizenéves taxik futnak a magyar utakon, hanem új luxuskocsik is, amelyek vételárát ilyen körülmények között is kigazdálkodták valahogy.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.