Állateledelgyár Csongrádban
Megkezdődött a termelés a Masterfoods Magyarország Gyártó Kft. csongrád-bokrosi gyárának 5 milliárd forintos költséggel átadott új üzemében. Ennek eredményeként az állateledelek gyártását már az idén több mint 50 százalékkal növelik. Skopp Stephan, a cég ügyvezető igazgatója a Világgazdaság érdeklődésére elmondta: az állateledel-piac erőteljes növekedése tette lehetővé, hogy 1993-ban elindítsák a termékkör magyarországi gyártását, a mostani nagyléptékű fejlesztést pedig szintén ez ösztönözte. A cég tavalyi árbevétele elérte a 20 milliárd forintot, ami az idén megközelítheti a 30 milliárdot, a termelés pedig az első évi 3 ezer tonnáról mintegy 100 ezer tonnára fut fel. A Masterfoods Magyarország ezzel Európa vezető szárazeledel-gyártójává vált.
A társaság 14-15-féle terméket gyárt, köztük a Pedigree, a Chappi, a Whiskas, a Kitekat, a Biscrock és a Frolic márkát, ezek jelentős része exportra kerül. A kivitel értéke az idén elérheti a 28 milliárd forintot, az árukat 43 országba exportálják, döntően Európába, ezen belül Francia-, Olasz-, Németország és Ausztria a legnagyobb vásárló.
Az ügyvezető igazgató elmondta: a Magyarországon három termékkör - csokoládék, egyéb élelmiszerek és állateledelek - gyártásában érdekelt anyavállalatuk, az USA-beli Mars Incorporated az elmúlt 10 év alatt 13 milliárd forintot invesztált csongrád-bokrosi gyárába. Ebben az üzemben mintegy 600 új munkahelyet teremtettek, s az itt készülő termékek előállításához a nyersanyagok 80 százalékát, a csomagolóanyagok csaknem 90 százalékát több száz magyar beszállítótól szerzik be.


