BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bábolna kisebb veszteséget vár

A piacok romlása, az eladott társaságok okozta árbevétel-csökkenés jellemezte egyebek között a Bábolna Rt. 2002-es üzleti évét (a cégcsoport az uraiújfalui, valamint a szentgotthárdi gazdaságtól vált meg) - jelentette ki Velez Zoltán, a társaság igazgatóságának elnöke az rt. pénteki éves rendes közgyűlését követően.

A közgyűlés elfogadta a 2002-es mérleget. Az élelmiszer-ipari társaság mintegy 37,1 milliárdos értékesítésből származó árbevétel mellett 7,7 milliárd forint veszteséget ért el. (A tavalyi évre a többszöri tulajdonosváltás miatt, és mert egyik közgyűlés sem hagyta jóvá, nem volt elfogadott üzleti terve a társaságnak.) A cégcsoport konszolidált árbevétele 43,9 milliárd forint volt, míg e veszteség 6,8 milliárd. Ugyanakkor az elnök szerint az elmúlt négy év során tavaly fordult elő először, ahogy az összesen 23 milliárd forint kötelezettségállományú Bábolna saját erőből csökkentetni tudta - 300 millióval - ezen tartozását.

Az idei - ezzel szemben elfogadott - üzleti terv a tavalyinál lényegesen kisebb veszteséggel számol. Eszerint a Bábolna Rt. tervezett eredménye mintegy mínusz 2,8 milliárd forint. A tervezett értékesítésből származó árbevétel pedig csaknem 37,7 milliárd forint. Mindemellett a társaság jelentős költségcsökkentést és a piaci hányad megtartását irányozta elő.

Marczali Gábor vezérigazgató szerint a baromfiágazatot az elmúlt évben is a 2001 októberében kezdődött válság sújtotta, amely az idei év első negyedét is meghatározta. Ennek oka a világpiaci túltermelés, az emiatti nyomott árak, valamint a néhány nyugat-európai országban komoly gondokat okozott baromfiinfluenza, amely a fogyasztás visszaeséséhez vezetett. A Bábolna Rt. idei exportjában ugyanakkor már érződik egy enyhe növekedés, az influenza miatt levágott állományt pótolni igyekszik a piac.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.