BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre készleteit értékesíti Irak

Egyetlen amerikai cég - és egy brit sem - volt a tízmillió hordó iraki olaj napokban történt kiárusítására meghirdetett nemzetközi pályázat hat nyertese között. Az 52 jelentkezőből mindössze három ajánlata volt érvénytelen, de a kereskedők vételi szándékát sem vették figyelembe. Az ügylet haszonélvezői a finomítói társaságok voltak.

A napokban megindult Irak olajexportja. A háború utáni első eladás azonban egyelőre a korábban betárolt készlet kiárusítását jelenti. Tízmillió hordó olaj talált gazdára, s a hat vevő között csak egy amerikai volt - számolt be a Reuters. A tender nyertese a spanyol Repsol és Cepsa finomító volt, továbbá a török Tupras, az olasz ENI, a francia Total és az amerikai ChevronTexaco. A vevők kiválasztásakor a finomítók élveztek elsőbbséget, míg a kisebb kereskedők nem kaptak olajat. 52 jelentkező volt, s ebből mindössze hármat nem tudtak minősíteni.

Több kereskedőt meglepett a tender eredménye, várakozások szerint ugyanis amerikai és brit cégek ajánlatait fogadták volna el. Arra sem számítottak, hogy a háborút ellenzett Franciaország vállalata is szerez olajat, igaz, a Total az eredetileg kért 4 millió hordónak csak a negyedét kapta. Egy iraki olajkereskedő az eredményben annak bizonyítékát látta, hogy az amerikai hatóságok nem szólnak bele az iraki olajpolitikába.

A háború előtti napi 1,7 millió hordós kivitelével Irak adta a világon felhasznált olaj 4 százalékát. Ez idő alatt az olajat élelmiszerért program keretében főként orosz, kínai, francia vállalatok, valamint kisebb kereskedőcégek jutottak iraki naftához. A kivitel azonban megfeleződött az USA vezette, március közepi támadást követően, majd le is állt. A törökországi tárolóból most eladott olajból 5,5 millió hordó kerül az európai piacokra és 4 millió az USA-ba - idézi a Reuters az iraki állami olajkereskedő szervezet (SOMO) általános igazgatóját. Mohammed al-Dzsiburi tájékoztatása szerint a maradék félmillió barrelt különleges helyzetekre visszatartották. A június 12-i üzlet hírére másnap 12 heti csúcsra erősödtek az olajárak, New Yorkban aznap 31,51 dolláron zártak.

A piac azonban az újonnan meginduló termelésből származó exportra vár. Ismert, hogy a háborús károkat szenvedett, s egyébként is korszerűsítésre váró iraki olajlétesítmények javítása még hosszú hónapokat vesz igénybe, azonban az arab állam mindent megtesz, hogy a viszonylag kevés kárt szenvedett északi, Kirkuk környéki fő mezőiről meginduljanak a szállítások. Erre a legfőbb esélyt az elmúlt hetekben megjavított, Törökország felé haladó fővezeték jelentette, ám a csövet két hete egymás után két ízben is - amerikai vélemények szerint - szabotázstámadás érte. Bár a szállítás a múlt hét elején újraindult, többek között ez az eset is arra figyelmeztet, hogy az infrastruktúragondokkal vetekedő súlyú politikai akadályai is lehetnek az ország olajipara talpra állásának. Al-Dzsiburi azonban többször megerősítette, hogy Irak már július derekától napi egymillió hordó olajat fog exportálni.

Az olajipari újjáépítés nem az amerikai USAID, hanem az amerikai külügyminisztérium ellenőrzésével indult meg. A tárca, mint ismert, a Halliburton céghez tartozó Kellogg Brown and Root cégnek adta a fővállalkozói megbízást. (A napokban a társaság vegyesvállalatot hozott létre az iraki munkákra a lengyel Nafta Polska céggel, az új párossal pedig felvette a kapcsolatot a lengyel kamarán keresztül a magyar cégek bekapcsolódása érdekében az ITD Hungary is.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.