Rövidesen piacra kerül az első teljesen magyar fejlesztésű Linux programcsomag, az UHU-Linux Office változata - tájékoztatott Bakonyi Eszter, az UHU-Linux Kft. ügyvezető igazgatója, rámutatva, a kétéves fejlesztési munka révén létrejött operációs rendszer szolgáltatásaival széles körben támogatja üzleti és egyéni felhasználóit. A csomag több mint ezer programot tartalmaz. A 2001-ben a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt pályázat 40 millió forintos támogatásának elnyerése után kezdődött a magyar nyelvű Linux-csomag fejlesztése, amelyhez a KJK-Kerszöv például ingyenesen adta át az általa karbantartott Törvénytárat az elmúlt év novemberében. Emellett szintén magyar nyelvű számlázói és raktárkezelő program, szótárak is szerepelnek az irodai munkát segítő programok között. Bakonyi Eszter szerint a Linux jövője szempontjából meghatározó lesz a Sulinet Expressz program. A csomag ugyan ingyenesen is letölthető a cég honlapjáról, de üzletben is kapható a köznapi felhasználók számára írt kézikönyvvel együtt, amelyhez telepítési támogatás is járul. A kérdésre, hogy mennyire jövedelmező így ez a vállalkozás, az ügyvezető igazgató elmondta: az úgynevezett amatőr (nem rendszergazda) felhasználói piacon kell számottevő piaci részedést elérni ahhoz, hogy a kft. a tűzfal- és a szerverpiacon is sikereket érhessen el. (VG)