BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Malév-fókuszban az üzleti utasok

Felgyorsítja a globális partner keresését a Malév, a legvalószínűbb jelölt az Air France-ot is tömörítő SkyTeam, amelyhez a már stratégiai partnernek számító KLM is csatlakozik - mondta Sándor László elnök-vezérigazgató. A nemzeti légitársaság a korábbinál nagyobb figyelmet és több akciót szán az üzleti utasok megnyerésének.

Ősztől várhatóan az eddigieknél jóval szélesebb skálán mozognak majd az üzleti utasoknak szánt szolgáltatások a Malévnél, és a nemzeti légitársaság fokozottabban figyel a vállalati ügyfelekre - erősítette meg Sándor László elnök-vezérigazgató a hét végi közgyűlés után.

Az egy hónapja hivatalban lévő vezető azt mondta, hogy kettőzött ütemben folytatják a globális szövetségbe való belépés előkészítését. Sejtetni engedte, hogy ez a SkyTeam lesz, amelyben vezető tag az Air France, és amelybe tart az egyik stratégiai partner, a holland KLM. Úgy becsülte, hogy a csatlakozás 5-10 százalékkal megdobhatja az értékesítést. A Malév belépését részben nehezíti ugyanakkor, hogy nem tudni: mekkora engedményeket kell adnia, miként kell átszerveznie a járatrend-szerét, és hogyan kell hozzáigazítani flottáját a leendő szövetségéhez.

Sándor szerint azt kell elhitetni az üzletemberekkel, hogy érdemes a Malévvel utazni. Vélhetően ezért újítják meg a törzsutasprogramot, és további kényelmi szolgáltatásokat vezetnek be, ezekről azonban nem árult el részleteket.

A vezérigazgató agresszívebb értékesítési politikát ígért, az egyik kitörési pontnak tartja az internetes eladást. Nagy reményeket fűz a nemrégiben indított járatokhoz (Pristina, Split), illetve a július 5-én először felszálló genfi és krakkói járathoz. Ha ezek valóban jövedelmezőek lesznek, akkor további két új CRJ-gépet szereznek be. Ez jelentősen segítené a Malévet a regionális piacon mind élesebbé váló versenyben.

A Malév várhatóan még a nyár végéig eldönti, hogy mit kezd két észak-amerikai járatával. Az elnök-vezérigazgató nem zárta ki, hogy egy-két új célállomást találnak, amelyek nyereségesen üzemeltethetők. Figyelemre méltó, hogy a tüdőgyulladás-járvány ellenére telített a torontói járat, és a New York-i is megfelelő.

Az újdonsült Malév-vezér nem tart a diszkont-légitársasá-goktól. Beszámolójában szembeállította a komplex szolgáltatást nyújtó, egyre szélesebb árskálán mozgó és oda-vissza jegyeket kínáló Malévet a sok kitétellel meghirdetett, elenyészően kevés olcsó jegyet kínáló és csak egy utat biztosító, "érzelemmentes" repülést adó cégekkel. Úgy látja, hogy az árverseny nem minden, fontos a megbízhatóság, az egyre több európai célállomás és a repülésbiztonság. A Malév tavaly 5,6 százalékkal javította a férőhely-kihasználtságot, a közvetlen járatot üzemeltető vetélytársakal szemben 5,7 százalékkal növelte utasforgalmi részesedését, ez 2002-ben elérte az 56 százalékot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.