BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Metrófelújítási tenderek magyar vállalkozóknak

A következő hónapokban négy tendert hirdet meg a BKV Rt. a 2-es metró felújításához kapcsolódóan - jelentette be tegnap Szabó Gábor, a vállalat metró-üzemigazgatóságának vezetője. A tendereket a vasúti biztosítóberendezések, az alagúti vasúti pálya, az állomásépületek felújítására és alagút-szigetelésére hirdetik meg. A potenciális pályázókat, mintegy 47 céget, már értesítették a mintegy 40 milliárd forintba kerülő, 2007-ben befejeződő felújítás részleteiről. A metró rekonstrukciójához az Európai Beruházási Bank 30 milliárd forintos hitelt ad, melyet hét év türelmi idő után 25 év alatt kell visszafizetni.

A tenderek munkát adhatnak az idén komoly megrendeléshiánnyal küszködő építőiparnak is. Nagy János, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy minden munkalehetőségnek örülnek, hiszen az idén meglehetősen kevés az állami, önkormányzati megbízás, közbeszerzési eljárás. Reményét fejezte ki, hogy a tendereken a Magyarországon bejegyzett cégek sikerrel indulnak majd.

Az egyik potenciális induló, a Swietelsky Kft. vezérigazgatója, Schréder Mihály elmondta, várhatóan a felépítmények és állomások felújítására kiírt tenderen cégük indulni fog. Hozzátette, korai lenne még arról nyilatkoznia, hogy a pályázaton konzorciumban vagy önállóan méretik-e meg magukat. Kiemelte, hogy az építőipar idei teljesítménye jelentősen elmarad a tavalyitól, s ebben a helyzetben vélhetően jó néhány cégnek jelent majd mentőövet a metrótenderek biztosította munkalehetőség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.