Milliárdos közműfejlesztések
Közel egymilliárd forint értékű szennyvíztisztító beruházást valósít meg az idén az úgynevezett PPP (public private partnership) pénzügyi modell segítségével a legnagyobb hazai környezetvédelmi szolgáltató cég, a Körte-Organica Rt. Kmeczik Gábor értékesítési és marketingigazgató a Világgazdaság érdeklődésére elmondta: ez a finanszírozási forma az energetikai ágazatban már jól működik Magyarországon. Szerinte a közműfejlesztés területén is növekszik majd az ilyen konstrukcióban létrehozott beruházások száma. A PPP-modell segítségével jövőre már 1,5-2 milliárd forint értékű megrendelésre számít a Körte-Organica, s ez a szám 2006-2007-re 3-4 milliárdra növekedhet.
Tekintettel az uniós csatlakozásra is, a következő 6-8 évben több mint ezermilliárd forint értékű vízközmű-beruházásnak kell megvalósulnia hazánkban. Szakemberek szerint a fejlesztési beruházásokat nem lehet csak állami vagy uniós pénzekből finanszírozni, becslések szerint 30 százalékban a magántőke szerepvállalására is szükség van. A vízközműfejlesztések ugyanakkor rendkívül tőkeigényesek. Üzemeltetésük és karbantartásuk költsége gyakran meghaladja az elszámolható amortizációt, felújítási alap képzése a díjakból a legtöbb esetben lehetetlen. Kulcskérdés, hogyan lehet a három tényezőt - beruházás értéke, szolgáltatás minősége, fogyasztói díjak - egyensúlyban tartani. A tőkebevonás spe-ciális formái (ilyen a PPP is) egyedi megoldást kínálnak a vízköz-műfejlesztésekhez, azok már az unióban is beváltak.
A két éve hat környezetvédelmi cég egyesülésével alakult, többségi magyar magántulajdonban lévő Körte-Organica Rt. arra számít, hogy az uniós csatlakozással jelentős lendületet kaphatnak a környezetvédelmi beruházások. A cég prognózisa szerint 2006-2007-re megötszörözheti forgalmát, mely így elérheti a tízmilliárd forintot. A társaság stratégiájában kiemelt helyet foglal el a régiós terjeszkedés. Mint arról már lapunkban beszámoltunk, a társaság tavaly év végén Lengyelországban, míg a közelmúltban Szlovákiában alapított leányvállalatot. (HÉ)


