Részvényesek zendülése a Lufthansánál
Jelentős változásokat eredményezhet a munkavállalóknak a vállalati stratégia alakításában való részvételét illetően a Lufthansánál a napokban lezajlott részvényesi "zendülés". A Financial Times beszámolója szerint a társaság részvényeseinek közel 60 százaléka elfogadott egy határozatot, amelyben elítélik a felügyelőbizottság alel-
nökének magatartását. Frank Bsirskének azt vetik a szemére, hogy Németország egyik legjelentősebb szakszervezeti tömörülésének, a Verdinek az elnökeként bátorítólag lépett fel a tavaly decemberi sztrájkban, amely több millió eurós kárt okozott a légitársaságnak.
Az ügy megváltoztathatja azt az 1976 óta érvényben lévő előírást, hogy a 2000 főnél nagyobb vállalatoknál a felügyelőbizottsági helyek felét a munkavállalók képviselői töltsék be. A 133 éve érvényben lévő kétszintű vállalatirányítási rendszer alapján a felügyelőbizottság többek között a vállalatvezetési munkát is ellenőrzi, véleményezi. Ugyanakkor a dolgozók képviselői nincsenek mindig a helyzet magaslatán, sokszor éri őket olyan vád, hogy nem elég lojálisak a vállalatvezetéssel, nem elég képzettek, üzleti titkokat szivárogtatnak ki, s megakadályozzák a felügyelőbizottság létszámának a megnyirbálását.
Az úgynevezett együttdöntési törvényeket már eddig is sokat bírálták a vállalatvezetők és befektetők, s már történtek puhatolózó lépések a rendszer megreformálására, de eddig tartottak az esetleges munkaügyi konfliktusoktól. Egyelőre nem tudni, hogy mi az álláspontja Wolfgang Mayrhuber új vezérigazgatónak.


