Készülhetnek a második evaelőleg-fizetési határidőre azok az egyszerűsített vállalkozói adó körébe tartozók, akik minden körülmények között nyugodtan szeretnének aludni. Legkésőbb július 14-ig ugyanis rendezniük kell a második negyedévi bevételekre eső adóelőleg átutalását. Bevallást ugyanakkor - mint arra már három hónappal korábban is felhívtuk a figyelmet - csak évente egyszer, tehát először majd 2004. február 15-ig kell készíteniük az idei bevételeikről, a csökkentő, illetve növelő tételekről, valamint az adófizetési kötelezettségről. Az ehhez szükséges 343-as számú bevallás egyébként már most letölthető az APEH honlapjáról (www.apeh.hu). Ezt kell használnia annak is, aki idő előtt kerülne ki a nyugalom adójából.
A notórius nemfizetők esetében mindazonáltal már most is az átlagosnál jóval nagyobb a lebukás veszélye. Ezekben a hetekben minden tizedik nem fizető - ismeteretlen okból kockáztató, vagy csupán figyelmetlen - evásnál jelentkezik az adóhivatal. A vizsgálatok elsődleges célja nem a szankcionálás, hanem az adózók tájékoztatása kötelezettségükről. Ennek ellenére azok a vállalkozások, amelyeknél bebizonyosodik, hogy volt árbevételük az első negyedben, és mégsem fizettek, megüthetik a bokájukat. Végrehajtható köztartozássá válik a be nem fizetett evaelőleg, amire késedelmi pótlék is rakódik.
Akiket elkerül az ellenőrzés, legkésőbb az év végéig halogathatják befizetéseiket. A jogszabály hiányosságából fakad, hogy akik most megússzák a vizsgálatot, azoknak pótlékot sem kell fizetniük a késésért. Az APEH pedig csak akkor tudja a késést megállapítani, ha ellenőrzést folytatott az adott cégnél.
A legtöbb evás megbecsüli szerencsés helyzetét. Ezt mutatja, hogy eddig egyetlen egy sem kényszerült elhagyni az új adónemet számla- és nyugtaadási kötelezettség ismételt elmulasztása miatt, holott ennek vizsgálata egész évben kiemelt feladat az APEH elnöke által kiadott iránymutatás szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.