BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Új irány a regionális politikában

A bővítést követően rendkívül fontos lesz a gazdasági és szociális kohézió javítása. Ezt Michel Barnier, az Európai Bizottság illetékes tagja hangsúlyozta azon a chalkidiki tanácskozáson, amelyen az EU jelenlegi 15 és majdani 10 tagjának képviselői első alkalommal együtt tekintették át a közösségi regionális politika jövőjét. A 2007-től kezdődő új költségvetési periódusban nyilvánvalóan nagyobb lesz a különbség a legfejlettebb és legelmaradottabb régiók között, s ugrásszerűen megnő a támogatásra szoruló térségek száma, ezért Barnier és a tanácskozás résztvevőinek zöme kiállt amellett, hogy ezentúl is a közösség GDP-jének 0,45 százalékát fordítsák ilyen támogatásra. A jelenlegi tagállamok a 2000-2006 közötti költségvetési időszakban 213 milliárd euró támogatásban részesülnek a strukturális és kohéziós alapokból, a 2004-ben belépő országok pedig összesen 22 milliárd eurót kapnak 2006 végéig. Ebből Magyarország a strukturális keret 12,2 százalékára s a kohéziós támogatás 11,6-14,6 százalékára számíthat 2004 és 2006 között. (EurActiv)



Januártól lehet pályázni EU-forrásokra

Akár már a jövő év elejétől lehet pályázni az európai uniós strukturális alapok terhére, a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében kiírt támogatási forrásokra - közölte Balogh András, az NFT koordinációs titkárságának munkatársa. Egyúttal elmondta: az Európa pályázat-előkészítő alap keretében május végéig fogadták a projektötleteket az önkormányzatoktól és a vállalkozásoktól. Ezek alapján egy nemzetközi konzorcium készíti el a pályázatokat 2003 őszén. Ha sikerül tartani a menetrendet, akkor akár még a csatlakozás előtt, 2004 januárjában pályázni lehet ezekre a forrásokra. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.