Szanálási terv a FIAT-nál
Az olasz FIAT csütörtökön előterjesztette autós vállalkozásának túlélési programját, amely gyakorlatilag 2006-ig próbál megoldást találni a súlyos bajokra, az adósság apasztására, pozitív eredmény elérésére és az értékesítési eredmények javítására. Megvalósításához - derül ki a tervből - leépítéseken, gyárbezárásokon és tőke felvételén keresztül vezet az út.
A leépítés oroszlánrésze a vállalatóriás autóipari részlegének Olaszországon kívüli egységeit és dolgozóit érinti, a jövő év végéig 12 üzemének tevékenységét szünteti meg, s 2006 végére 12 300 alkalmazottól válna meg, több mint kétezer-től Olaszországban - erősítette meg Giuseppe Morchio vezérigazgató. A racionalizálás mezőgépgyártó üzemekre, a haszonjármű- és az alkatrészgyártásra is kiterjed. A vállalat - részvénykibocsátással - 1,8 milliárd eurót szerezne finanszírozási forrásként, s fejlesztésekbe a következő években összesen mintegy 19,5 milliárd eurót fektetne.
A leépítésekkel mintegy 3,1 milliárd eurót szeretne megtakarítani. 2006-tól számít nyereségre, 2005 végére legkevesebb a veszteségesség megszűnésére. A program gyakorlatilag a FIAT-konglomerátumon belül a FIAT Auto járműipari egység feljavítására vonatkozik, melyben az amerikai General Motors 20 százalékos tőkerészesedéssel bír, s jogosult a további részesedés megszerzésére, de eddig elzárkózott attól, hogy ezen lehetőséget - megállapodásuk szerint - 2004 végéig tervévé tegye.
Másfél éven belül azonban nyilatkoznia kell, segít-e a FIAT Auto bármilyen jellegű finanszírozásában. Értesülések szerint szó van arról is, hogy a FIAT az őt segélyező bankokkal újratárgyalná tavalyi, 3 milliárd eurós kötvényprogramját, de a pénzintézetek állítólag nem szívesen dátumoznák át azt, azaz a FIAT törlesztését 2005-nél későbbre. Erre vonatkozóan a tárgyalások feltehetőleg a közeljövőben folytatódnak, mert mindkét félnek érdeke az egyezség.


