BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Twinning-mérleg: sikeres projektek, versengő tagok

A Twinning program Magyarországon szerencsés és sikeresvolt - véli Rapcsák János kormány-főtanácsadó. 1998-tól több mint 60 projekt végrehajtására került sor, legalább 80, tekintélyes szakértő bevonásával. Visszatekintve az elmúlt öt évre, a tagországok értékes segítséget nyújtottak az intézményfejlesztésben. Így például a szervezett bűnözés, a kábítószer elleni küzdelemben, a határrendészet megerősítésében, a rendészeti szervek továbbképzésében, a piacfelügyelet, az adórendszer fejlesztésében, továbbá a közös mezőgazdasági politika intézményrendszerének kialakításában, a munkahelyi egészségvédelem és biztonság, a környezetvédelmi jogharmonizáció és az energiapiaci liberalizáció terén. Azt is nyugodt szívvel mondhatnánk, hangsúlyozza a program nemzeti koordinátora, hogy a Twinning minden projektjével a sikeres csatlakozást alapozta meg. Ettől a célkitűzéstől vezérelve kezdettől fogva segíti a Nemzeti Fejlesztési Terv kidolgozását, az irányító hatóságok felállítását, a felkészülést a strukturális és kohéziós alapok fogadására és felhasználására.

Az 1998-as induláskor a közösségi joganyag zökkenőmentes átvételére, az ehhez kapcsolódó intézményrendszer megteremtésére összpontosult a

figyelem, majd 2001-től a Twinning Light egy-egy jól behatárolható probléma viszonylag gyors megoldására koncentrált. A feladatokat a közösségi joganyag átvételének nemzeti programja, valamint a csatlakozási partnerség dokumentuma rögzíti. Az egyes pályázatok elnyeréséért általában óriási a verseny a tagállamok között. Eleinte a nagyok, Német-, Franciaország és Nagy-Britannia voltak a legsikeresebbek, újabban "felébredtek" a kisebb tagok is: például a 2001-es Twinningben már Dánia, Görögország, Ausztria, Hollandia, Finn- és Írország is ott volt a nyertesek között. A mostani program a strukturális alapok fogadásának segítésére, brit vezénylettel, ír közreműködéssel zajlik, s addigra fog befejeződni, mire tagok leszünk. A regionális felkészítés keretében Olaszország irányításával a regionális fejlesztési ügynökségek, kistérségek szakemberképzéséről gondoskodnak.

Összességében még mintegy két tucat projekt megvalósítása van folyamatban. Ezek közül ugyancsak fontos a korrupció elleni harcot, a fizikailag hátrányos helyzetben lévő emberek társadalmi reintegrációját segítő program. Magyarország bízik abban, hogy a csatlakozás után is fennmarad a Twinning Light, amely impulzív fejlesztési elképzelések sorával segítette és segíti át Magyarországot az integrációs buktatókon. Már Brüsszelben is támogatásra lelt a gondolat, hogy ezt a programot, 150 ezer eurós kerethatárral, három helyett hat hónapos időtávra érdemes megtartani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.