A BA főnöke is beszállt a munkaügyi alkuba
A hét végi tárgyalások elhúzódása miatt a British Airways (BA) vezérigazgatója, Rod Eddington mostantól személyesen vezeti a vállalat képviseletét az alkalmazottakkal folytatott, egyre éleződő munkaügyi tárgyalásokon. Egyelőre nem tudni, hogy megismétlődik-e a néhány napja bekövetkezett vadsztrájk, amikor a társaság több tíz millió fontot veszített a Heathrow-n és Gatwicken kialakult káosz miatt. Az Observer vállalati forrásokra hivatkozva 50 millió fontról írt.
Eddington a BBC-nek adott nyilatkozatában leszögezte: nem viselnének el még egy ekkora megrázkódtatást, és mielőbb megegyezésre törekszik. Július 18-án 500 BA-járat, köztük a budapestiek is kimaradtak amiatt, hogy a két londoni légikikötőben dolgozó földi személyzet hirtelen letette a munkát arra hivatkozva, hogy számukra elfogadhatatlan az augusztus elsejétől érvényes új munkaidő-nyilvántartási rendszer. Szerintük ugyanis ez fölöslegessé teszi sok dolgozó munkáját, s így elbocsátások lehetnek.
Szakértők szerint valójában arról van szó, hogy az alkalmazottak zömét tömörítő három szakszervezet vezetői azért buzdították sztrájkra az embereket, mert érzékelik: stabilizálódik a BA helyzete, és most érdemes jobb anyagi pozíciókat szerezni.
A British Airways az egyik legradikálisabb átalakítást hajtotta végre az európai légitársaságok között az elmúlt két esztendőben. A vállalat több mint tízezer alkalmazottjától megvált, takarékossági programot vitt végig és átszabta járatrendszerét. A BA csütörtökön hozza nyilvánosságra a legutóbbi negyedéves jelentését.


