A jól végzett munka meghozza gyümölcsét

>> Szakmai pályafutása egy céghez kötődik, ami manapság nem nevezhető tipikusnak. Nem bánta meg, hogy egy helyen töltött több mint két évtizedet?

- Egyáltalán nem, még ha manapság az a divatos felfogás, hogy érdemes öt-hét évenként céget váltani, vagy saját társaságot alapítani. Egy-egy munkahely-változtatást általában két dolog motivál: az illető előreléphet a ranglétrán, illetve srófolhat a fizetési skáláján. Én a Betonútnál végigjárhattam a ranglétrát, alacsonyabb beosztásokban kezdtem, s fokozatosan lépkedtem előre, aminek, úgy gondolom, nagy hasznát vettem. Külföldön több országban - ahol a társaság munkát vállalt - is dolgoztam, ezért nincs hiányérzetem. Egyébként nemcsak én töltöttem el ilyen hosszú időt a vállalatnál, hanem munkatársaim közül többen is törzsgárdatagnak számítanak. Az egyik kollégám például még a negyvenes évek végén, a cég államosítását megelőzően a jogelőd vállalatnál helyezkedett el, s ma, 77 éves korában is aktív mérnöki munkát végez. A régi munkatársakat meg kell becsülni, s kár, hogy az úgynevezett törzsgárdatagság fogalma a szocializmusban némiképp lejáratódott.

>> Nem jár-e ez együtt a vállalat "elöregedésével"?

- Törekszem arra is, hogy fokozatosan fiatalítsuk a céget, s az iskolapadból kikerülők itt kezdjék pályájukat. Így lehet a legjobban megismerni egy-egy kezdő szakember képességeit. Előfordulhat, hogy valaki mondjuk nagyon jó elemző, de nem tud bánni az emberekkel, vagy fordítva. A bérezésnél is az az elvem, hogy nem kizárólag az életkor számít, hanem a mutatott teljesítmény, s nem jár automatikusan magasabb fizetés annak, aki hoszszú időt töltött el a cégnél. Azt szoktam mondani a munkatársaimnak, hinni kell abban, hogy a folyamatosan jól végzett munka meghozza a gyümölcsét. Ha valaki folyamatosan jól teljesít, azt nem lehet nem észrevenni. A tapasztalat egyébként az, hogy a cégek többsége nem szeret bíbelődni az utánpótlás-neveléssel, inkább arra törekszenek, hogy kész, tapasztalt szakembert "igazoljanak".

>> Nem elhanyagolható szempont a fizetés sem, ebben a tekintetben mennyire versenyképes a cégük?

- Ez sokszor csak utólag derül ki, bár körülbelüli információink vannak, de pontos adataink nincsenek arról, hogy mennyit fizet a konkurencia. Nem tartozunk a rosszul fizető cégek közé, ezt bizonyítja az is, hogy volt olyan pénzügyminiszteri találkozó, melyre a legtöbb bérjárulékot fizető cégeket hívták meg, s a Betonút is a résztvevők között volt. Egyébként tudatosan törekszem arra, hogy a vállalatnál jó munkahelyi légkör legyen, hiszen ha jól belegondolunk, itt több időt töltünk el, mint otthon. Természetesen vannak olyan esetek, amikor minket hagynak el, de nem jelentős a fluktuáció.

>> Tíz éve vezérigazgató, kineveésekor a tisztség elfogadása nem kis kockázattal járt, hiszen a privatizált Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. mellett az ön által vezetett társaságnak kevesebb sikert jósoltak a szakemberek. Nem tartott attól, hogy belebukhat a feladatba?

- Ha az ember úgy lát neki valaminek, hogy azt eleve megoldhatatlannak tartja, nem érdemes belevágni. Haminchét éves voltam, s bíztam abban, hogy megbirkózom a feladattal. Természetesen a nehézségekkel is tisztában voltam, hiszen a privatizációt követően egy "kicsontozott" cég vezetését vehettem át, az értékesebb részek a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt.-hez kerültek. A szakma érthetően annak a társaságnak prognosztizált sikeresebb jövőt, s valóban benne volt a pakliban a kudarc is.

>> Mi volt a stratégia?

- Kezdetben minden munkát elvállaltunk, építettünk szemétégetőt, szennyvíztisztítót, belekóstoltunk a magasépítésbe is. A megrendeléseket sikerült jól teljesítenünk, egyik üzlet hozta a másikat, s lépésről lépésre sikerült felépíteni a céget. Büszke vagyok arra, hogy a mélyépítőiparban az egyetlen olyan társaság vagyunk, mely egy állami vállalat jogutódjaként talpon tudott maradni a rendszerváltás után. 1996-ban, amikor a cég privatizációjára sor került, már lényegesen jobb állapotban volt, mint három évvel ezelőtt. Volt, aki tréfásan azt mondta, hogy nem kellett volna olyan jól dolgoznunk, s akkor olcsóbban megvásárolhattuk volna a társaságot. Én azonban csak teljes erőbedobással tudok dolgozni, nem szeretek valamit csak félig megcsinálni. Ugyanakkor nem vagyok egy szerencsejátékos típus; csak észszerű kockázatot szeretek vállalni, s addig nyújtózkódni, ameddig a takaró ér. Ezért nem fogunk mondjuk bányát vagy konzervgyárat venni, pedig az elmúlt években nem egy ajánlatot kaptunk, de szerintem az a legjobb, ha azt csináljuk, amihez a legjobban értünk.

>> Az utóbbi években mennyire változott a tulajdonosi kör?

- Magyar szakmai és pénzügyi befektetőkből alakult egy konzorcium, amelynek a menedzsment is tagja volt, s nyílt pályázaton sikerült nyernünk. Azóta részben változott a tulajdonosi kör, voltak, akik kiszálltak, mert úgy ítélték meg, hogy a cég elérte fejlődésének csúcsát. Ma a tulajdonosi kört lényegében a régi menedzsment alkotja. Üzleti stratégiánkhoz tartozik, hogy a nyereséget igyekeztünk visszaforgatni a cégbe.

>> Időközben a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt.-t felszámolták, s mikor a társaság csődbe került, az önök cégét is vád érte, mondván, hozzájárultak a bukásukhoz, mivel kiszorították őket az autópálya-építésből.

- A Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. 2000 decemberében jelentett csődöt, s az autópálya-építések négy hónappal azelőtt kezdődtek. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a társaság négy hónap alatt jutott lehetetlen helyzetbe. A Strabag sem épített autópályát, mégis 100 milliárdos forgalmat produkált. Azt hiszem, ma már nem időszerű részletezni a Betonútépítő Nemzetközi Rt. problémáit, de röviden érdemes annyit megjegyezni: gondjaikat a tulajdonosok rossz üzleti döntései és sikertelen befektetései okozták.

>> Tagadhatatlan, hogy az önök cégének neve elsősorban akkor vált ismertté, amikor az Orbán-kormány ideje alatt az autópálya-építéseknél magyar cégek - köztük a Betonút Rt. - kaptak megbízást.

- Szerintem előtte sem voltunk ismeretlenek, hiszen akkoriban cégünk már a legnagyobb mélyépítő társaságok közé tartozott. Mindig mosolyogtam azokon a felvetéseken, melyek azt taglalták, hogy nincs autópálya-építési tapasztalatunk, s nem fogunk megbirkózni a feladattal. Holott cégünk a korábbi összes magyarországi autópálya-építésen részt vett, s tapasztalt szakembergárdánk van. Az én számból nyilván nem hangzik autentikusan, de én egyetértek az Orbán-kormány az irányú törekvésével, hogy igyekezett helyzetbe hozni a magyar tulajdonban lévő cégeket. A magyar történelem sajátossága, hogy nem volt lehetőség eredeti tőkefelhalmozásra, s így nem alakult ki nemzeti burzsoázia. Ha körbenézünk Európában, azt láthatjuk, hogy mindenhol igyekeznek segíteni a hazai vállalkozásokat. Meg lehet nézni, hogy mondjuk Görögországban vagy Ausztriában építőipari tendert mikor nyer külföldi cég.

>> Az ellenzők viszont azt hangoztatták, hogy a versenyeztetés nélküli autópálya-építés jóval több pénzébe került az országnak.

- Elkészült egy független tanulmány, melyet tudomásom szerint a parlamentben is ismertettek. Az cáfolta ezt a vélekedést.

>> Volt olyan időszak, amikor a Vegyépszerrel együtt a Betonút Rt. is sokat szerepelt a sajtóban, s sok kritikát kaptak. Hogyan viselte a támadásokat?

- A támadások elviselését is egy megoldandó feladatnak tekintettem. Tagadhatatlan, hogy nem könnyű helyzet. Furcsa volt megélni, hogy személyemmel még a pletykalapok is foglalkoztak. Úgy véltem, a legjobb az, ha a támadásokra nem reagálunk, hiszen nehéz bebizonyítani azt, ha valaki valamit nem követett el. Elterjedt például, hogy az autópálya-építésnél Orbán Viktor édesapjának a bányájából vásárolt követ használunk fel. Ez egyáltalán nem fedi a valóságot, a miniszterelnök ugyanis megtiltotta ezt az üzletet. Ennek ellenére, ha ma megkérdeznének mondjuk tíz embert, kilenc vélhetően azt mondaná, hogy az Orbán-bányából vettük a követ. Bár soha egy pártnak sem voltam tagja, mégis szinte valamennyivel kapcsolatba hoztak.

>> A korábbi időszakban évről év-re sikerült megduplázniuk a forgalmukat, az idén azonban megállt ez a kedvező folyamat. Mi az oka a megtorpanásnak?

- Várható volt, hogy egyszer megszakad ez a sorozat; ha folytatódna, akkor elérkeznénk oda, hogy nekünk kellene minden európai építőipari megrendelést megkapnunk. A tavalyi nyolcvanmilliárdos forgalom után az idén mintegy ötvenmilliárd forintos árbevétel elérésére van reális esélyünk. Úgy gondolom, hogy a következő időszakban ebben az 50-80 milliárdos sávban mozoghatunk. Elkeseredésre nincs okunk, hiszen a szükséges erőforrások, gépek, jó szakembergárda rendelkezésünkre áll, s ez utóbbi a legfontosabb. A rendszerváltást követően a harmadik kormányváltáson vagyunk túl, s az építőiparra mindig is jellemző volt a ciklikusság. Ezért a tavalyi rekordév után számítani lehetett arra, hogy az idén visszaesés lesz. Bár lehet, hogy annak mértéke némiképp nagyobb a vártnál. A következő években remélhetőleg javul a helyzet, s a következő választások közeledtével vélhetően növekedni fog az állami, önkormányzati beruházások száma.

>> A következő évtized lezárásakor mivel lenne elégedett?

- Nem hiszem, hogy érdemes lenne olyan hosszú távra tervezni. Tíz évvel ezelőtt, ha valaki azt mondta volna, hogy a két Betonútépítő közül az egyik sikeres lesz, a másikat pedig felszámolják, én is azt mondtam volna, hogy a mi cégünk szűnik meg. Aztán minden fordítva történt. Kérdés, hogy az uniós csatlakozás mit hoz a magyar építőipari vállalatok számára. Egyelőre úgy érzékelem, hogy sok a bizonytalanság. Képletesen szólva egy kapu kinyílik előttünk, de nem tudjuk, hogy amögött mi vár ránk. Azt hiszem, hogy az mindenki számára egyértelmű, hogy feladatok szép számmal vannak. Jelentős az infrastrukturális lemaradás, szükség van út- és vasúthálózat bővítésére, rekonstrukciójára. Kérdés azonban, hogy lesz-e elegendő forrás, amiből ezeket a fejlesztéseket finanszírozni lehet. Úgy vélem, hogy felkészülten várjuk a csatlakozást, megvannak a szükséges minősítéseink, s kiderül majd, hogy ez mekkora előnyt jelent. Szerintem piaci pozícióink jók, fejlődőképesek vagyunk, s ez a jövőre nézve biztató lehet.