Brassai-tárlat Bécsben
Aki az év első hónapjaiban rótta az osztrák főváros utcáit, szinte minden sarkon egy nagyszabású kiállítás óriási plakátjait láthatta: a Bécs-Budapest pezsgő 50 évét bemutató tárlat plakátját Rippl-Rónai József festményével népszerűsítették a szervezők. Most meg sokfelé Brassai egyik fotója hirdeti, hogy a tavasszal megnyitott Albertina-palota új, átfogó tárlatán a nagy művész képei csodálhatóak meg. Tényleg csodálhatjuk a fotókat, a "Párizs szemének" nevezett, 1899-től 1984-ig élt Brassai a XX. század egyik legjelentősebb fotóművésze volt. Bár ő minden bizonnyal tiltakozott volna a fotóművész titulus ellen. Ő "csak" járkált a világban, főként az éjszakai Párizsban, és megörökített mindent, ami izgatta. S mivel valóban érdekelték azok az emberek és azok a helyszínek, ráadásul mesterien tudott fotózni, olyan módon tudta lencsevégre kapni mindazt, amit látott, hogy minket is roppant módon érdekelnek ezek a képek.
Brassai Halász Gyulaként született 1899-ben, Brassóban. Budapesten és Berlinben tanult rajzolni, az útja 1924-ben vezetett Párizsba. Itt kezdett a 20-as évek végén fotózni, és 1932-ben vette fel a Brassai nevet. Világhírűvé éjszakai felvételei tették: a 30-as években nappal aludt, éjszaka rótta a várost két író barátjával, Henry Millerrel és Raymond Queneau-val. Erős atmoszférájú fotók születtek az éjszakai bóklászásokból, megörökítette a lámpák által gyéren megvilágított utcákat, a Notre-Dame-ot, néhány jelentős teret, de leginkább a nagyváros éjszakai életét, örömlányokat, táncosokat, bohémeket, szerelmespárokat, egyszerű embereket fotózott. 1932-ben ezekből jelent meg 60 kép a Paris de nuit című első kötetében.
A könyv sikere után elkezdte fotózni a nappali Párizst is, az utcai árusok és kézművesek hétköznapjait, egy férfi halálát az utcán (erről sorozatot is készített, amelyet láthattunk Budapesten, a Magyar Fotográfusok Házában). Később, 1934-35-ben Picasso hatására kezdett újító sorozatba: megvilágított üvegnegatívot használt, erre karcolta rá rajzait, majd újra megvilágította az üveglapot. Ezekből szintén láthatunk néhányat a bécsi kiállításon, amelyen átfogó képet kaphatunk Brassai teljes munkásságáról. Olyannyira, hogy rajzaival és szobraival is ismerkedhetünk.
Brassai célja az volt, hogy "a banálisat, a hétköznapit magába szívja, s abból valami újat és meglepőt teremtsen, a hétköznapok egy aspektusát úgy mutassa be, mintha most látnánk először". Ez tökéletesen sikerült. Nem is akárhogyan. Igaz, láthattunk már Budapesten, a Mai Manó Házban is Brassai-felvételeket, de ez az átfogó, a teljes életműről képet adó kiállítás megér egy utazást. Sőt: a finom eleganciával felújított Albertina önmagában is megéri a kirándulást (VG, 2003. május 30., 20. o.), ráadásul szeptember 28-áig a belvárosi palota Habsburg-dísztermeiben Leonardo da Vincitől Egon Schieléig címmel sok kép látható az Albertina értékes gyűjteményéből.
