Britek az európai cégek élén
Brit fölény jellemzi a Business Week gazdasági hetilap által az idén először összeállított, európai cégeket rangsoroló 50-es listát. Az elmúlt egy, illetve három év különböző pénzügyi mutatóit súlyozva figyelembe vevő értékelés 17 brit társaságot tesz a listára, ebből hatot az első tízbe. A lap szerint a szigetországi székhelyű cégeket európai versenytársaikkal szemben segíti, hogy lazább munkaügyi követelmények és átláthatóbb szervezeti feltételek között működhetnek. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évekre már jellemző költségcsökkentési programokat kötöttségek nélkül, szigorúan végig tudták vinni. A britekre ugyanakkor a gazdaság általános növekedése és az ahhoz kapcsolható hazai keresletnövekedés is kedvező hatással volt.
Jó értékelést kaptak a francia és a spanyol cégek is, az Európa legnagyobb gazdaságának számító Németország viszont az első húsz helyezett közé egyetlen céget sem tudott adni. Az elemzők szerint a német társaságok többségét rendkívül jól menedzselik, de európai társaiknál sokkal nehezebb, szabályozottabb körülmények között kénytelenek működni.
Az értékelés kiemeli, hogy a legnagyobb meglepetést az európai energetikai és közművállalatok jó helyezése okozta. Az 50 legjobb teljesítmény között öszszesen 13 olyan cég van, mely olajjal, földgázzal vagy villamos energiával foglalkozik. Jó eredményeket tudnak felmutatni a kereskedőcégek, ami szintén váratlan fordulat, hiszen az utóbbi évek gazdasági folyamatai nem kedveztek a szektornak. A stagnáló gazdaság, a növekvő munkanélküliség, az egyre élesebb verseny és az emiatt csökkenő fogyasztói árak közepette hét kereskedelmi óriás mégis felküzdötte magát a legjobb 50 közé.


