Cégsorok
Javított a Pearson kiadócsoport
A brit Pearson Plc. kiadócsoport hétfőn 1 millió fontos egyszeri tételek előtti működési veszteséget jelentett az első fél évről, a tavalyi első félévi 26 millió fontos nyereség helyett. Teljes működési vesztesége 138 millió fontra csökkent az egy évvel korábbi 188 millióról. Nettó vesztesége 20,1 millió fontra fo-gyatkozott a tavalyi első félévi 26 millióról, forgalma pedig 1,665 milliárdra esett az egy évvel azelőtti 1,813 milliárdról. Az egyebek közt a Financial Timest megjelentető Pearsonnál, amelyhez a Penguin könyvkiadó is tartozik, egész évre nézve bizakodóan nyilatkoztak hétfőn, habár számokat nem jósoltak. (Reuters)
Kérdéses a Chrysler eladása
A DaimlerChrysler AG egyelőre nem nyilatkozik a betegeskedő amerikai társaság esetleges eladása ügyében. A Reuters a német autóipari konszern egyik igazgatósági tagját idézi az ügyben, aki úgy nyilatkozott: a Chrysler a Mercedes-Benzzel egyenrangú tagja a csoportnak. A világ negyedik legjelentősebb járműgyártójának alaptevékenységéből származó eredménye a második negyedévben hatvan százalékkal esett
vissza, a Chrysler vesztesége elérte az 1,1 milliárd dollárt. (VG)
Stabilizálni akarja gyógyszerüzletágát a Bayer
A Bayer stratégiai megoldást keres a gyógyszerüzletág helyzetének stabilizálására, az üzletág jövőjéről még nem született döntés a német vegy- és gyógyszeripari csoportnál. Elemzők egyelőre sikertelennek tartják a megoldáskeresést. A társaság vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva korainak tartotta azt értékelni, hogy a kormány egészségügyi reformtervei milyen mértékben befolyásolják majd az üzletág eredményességét. (Reuters)
Kötvény a lengyel befagyott költségekre
A lengyel kormány 4,2 milliárd dollár értékben készül kötvényeket kibocsátani, az árampiac megnyitásából eredő átállási, vagy másként befagyott költségek finanszírozására. A Rzeczpospolita című lengyel napilap értesülése szerint, amelyet a Reuters idéz, a kormány a héten tárgyal a tervről. Ebből a forrásból pótolnák az erőműtársaságoknak a hosszú távú szerződések felbontása miatt kieső árbevételét. A programban mintegy 30 bank érintett, azok a pénzintézetek, amelyek a kilencvenes években hiteleztek az erőműveknek. (VG)
Kínában próbálkozik az Infineon
A német Infineon vegyesvállalatot alapít a kínai CSVC céggel memória-áramkörök gyártására és tesztelésére. A megállapodás értelmében egy Sanghajtól 80 kilométerre lévő ipari parkban közös beruházásban létesül az üzem. A beruházás tervezett összértéke az elkövetkező tíz év folyamán egymilliárd dollárra tehető. Az "Infineon Technologies Suzhou Co Ltd." néven bejegyzésre kerülő közös vállalat saját tőkéje 333 millió dollár lesz, amelyhez az Infineon 241,4 millióval, a CSVC pedig 91,6 millióval járul hozzá. (netzeitung.de)
Párizs csökkenti Renault-részesedését
A francia kormány 1,3 milliárd dolláros bevételre számít a Renault-ban meglévő részesedése egy részének eladásából. A részvényeladás célja az, hogy hosszabb távon javítsák a francia autógyártó részvénypiaci kilátásait. A JP Morgan koordinálja a Société Générale és a Deutsche Bank mellett a 24,2 millió részvény értékesítését, ami a cégben meglévő francia állami tulajdon 8,5 százalékát teszi ki. (Reuters)
-->


