BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Drasztikus leépítés a Fordnál

Kétezer tisztviselői munkahelyet szüntethet meg a Ford Motor Co., amely 10 százalékos létszámleépítést jelent az amerikai autógyártó konszernnél. A Reuters úgy tudja, a tervezet két nappal azok után került előtérbe, hogy a Fordnál bejelentették: erősítik költségmegtakarítási elképzeléseiket, hogy tartani tudják a vállalat idei évi gazdasági céljait.

Az alkalmazottakhoz küldött levélben Nick Scheele, a Ford Co. üzemeltetési igazgatója úgy nyilatkozott: a cég meg fogja vizsgálni az összes lehetséges eljárást, amellyel csökkenthetik a költségeket, beleértve az utazások és a tanácsadásokra fordított pénzügyi kereteket is. Ezenkívül kértük minden üzemi egységünket, hogy 10 százalékkal csökkentsék a személyi költségeket - olvasható az elektronikus levélben. Nick Scheele elmondta: reméli, a túlórák megszüntetésével is elérhetik terveiket, amennyiben nem, akkor csökkenteni kell a személyi struktúrán.

A Ford szóvivője, Oscar Suris egyelőre nem bocsátkozott becslésekbe a megszüntetendő munkahelyek számával kapcsolatban. Mint mondta: nincs meg a végső szám, jelenleg is tart a pontosítás.

A Ford Motor Co. világszerte 79 000 alkalmazottat foglalkoztat, csak az USA-ban 45 ezer állást töltenek be a társaságnál. A bejelentésre egyébként azon a napon került sor, amikor a Ford tárgyalásokat kezdett a United Auto Workers szervezetével egy új szerződésről, amely 95 ezer órabéres munkásnak szólna. A Ford egyébként múlt szerdán jelentette be, hogy 27 százalékkal csökkent a második negyedéves eredménye, részben annak is köszönhetően, hogy visszaesett az értékesítés Amerikában és Európában is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.