BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dreher-százmilliók a hazai focira

Évi háromszázmillió forintot is megér a Dreher Sörgyárak Rt.-nek, hogy portfóliójáról Arany Ászok Ligának nevezze el az első osztályú labdarúgó-bajnokságot. Az új névadóval tegnap aláírt szerződés miatt a korábbi névszponzor Borsodi Sörgyár (BS) Rt. peres eljárást indít a Magyar Labdarúgó Liga ellen.

Háromszor akkora névadó szponzori díjat fizet a Magyar Labdarúgó Ligának (MLL) a Dreher Sörgyár Rt., mint a korábbi névszponzor Borsodi Rt. - értékelte lapunknak a kedden aláírt szerződést Szieben László, az MLL igazgatója. Az Arany Ászok Liga névadói jogért a tulajdonos Dreher Rt. évente 300 millió forintot fizet az MLL-nek. A megállapodás három évre, a 2005-2006-os szezon végéig szól, de a sörgyártó a továbbiakban élhet egy kedvezményes elővásárlási joggal. A megállapodást Demján Sándor MLL-elnök és Nick Johnson, a cég marketingigazgatója írta alá és mindketten reménykeltőnek találták, hogy három évre támogatást kapott a liga.

A Borsodi Sörgyár Rt. ugyanakkor továbbra is érvényben lévőnek tekinti a brit IMS sportmarketingcégen keresztül, 2001-ben még a Hivatásos Labdarúgó Ligával öt évre aláírt, a profiliga névadó szponzori jogairól szóló szerződését.

Az idén júniusban, a liga által a BS Rt. szerint jogellenesen kiírt pályázaton ugyanezen ok miatt nem induló Borsodi nem mondta fel a szerződést, sőt a sörgyár jogai érvényesítése érdekében peres eljárást indít. A liga azért írt ki új tendert, mert az IMS időközben feloszlott, az MLL pedig eredetileg a brit céggel kötötte meg a szerződést, nem a Borsodival.

Lapunk úgy tudja, az MLL az új tender keretében a Borsoditól is 300 millió forintos ajánlatot várt, a sörgyár tájékoztatása szerint azonban a megnövelt öszszeggel szemben nem állt arányban a cserébe felkínált szolgáltatások lehetősége. A Borsodi még évi 550 ezer dollárt, azaz mai árfolyamon számolva több mint 100 millió forintot fizetett a jogért.

A korábbinál háromszor nagyobb értékű névszponzori kontraktus számításaink szerint ellensúlyozhatja az MLL televíziós közvetítésekből befolyó, az előző évekhez képest várhatóan alacsonyabb árbevételeit.

Lapunk információi szerint az MTV által az előző szezonra fizetett 750 millió forintos jogdíj helyett a hét végén kezdődő új labdarúgóévadra jóval alacsonyabb értékben juthat a közszolgálati csatorna. Szieben László mindössze annyit árult el az új szerződéssel kapcsolatban, hogy a keretek már tisztázottak, egyelőre azonban nem írták alá a megállapodást, így annak pénzügyi hátteréről sem nyilatkozott. Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy a mérkőzéseket csak az M2-es csatorna közvetíti majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.