Eladósorban az EM Kft. váci gyáregysége
A felszámolás alatt álló Elektronikai és Mechanikai (EM) Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. két gyára közül a vácit értékesíteni kívánja a felszámoló, míg a tervek a Szécsényben lévő üzem hoszszú távú működésével számolnak. Szondi György, a Reorg Gazdasági és Pénzügyi Rt. felszámolóbiztosa érdeklődésünkre elmondta, hogy a gyárat úgymond "lábon" kívánják eladni, ami annyit tesz, hogy működő üzemet akarnak nyilvános pályázaton értékesíteni.
A gyár jelenleg 230 embert foglalkoztat, porkohászati technológiával dolgozik, önálló termékeket készít, s nincs szoros kapcsolatban az EM Kft. szécsényi gyárával. Az értékesítendő üzem az egykori Híradástechnikai Alapanyaggyár területén működik, több csarnokkal rendelkezik, s az ott folyó termelés meglehetősen anyagigényes folyamat.
Az eladása is segítséget jelenthet abban, hogy a szé-csényi gyár további gazdaságos működésének pénzügyi alapjait megteremtsék. A termeléshez nem feltétlenül szükséges vagyontárgyakat is értékesíteni kívánják.
A felszámolóbiztos hangsúlyozta, hogy ezekben a kérdésekben a majdan felálló hitelezői választmánnyal is egyeztetni kell. Egyelőre még nem tudni, hogy a felszámolás sorsára jutott cégnek hány hitelezője van, a Cégközlönyben való megjelenést követően vehetik számba majd a jelentkezőket. A termelés zökkenőmentes biztosítása érdekében a beszállítókkal is folyamatosan egyeztet a felszámoló.
A Szécsényben lévő üzemben 550 ember dolgozik, s a két gyár közel 800 alkalmazottja a közelmúltban pénzhez jutott, az elmaradt május-júniusi fizetésükből annyit kaptak meg, amennyire fedezetet nyújtott a központi bérgarancia-alap. A felszámoló hozzátette, hogy a cégnél tervezett lépésekről a közelmúltban tájékoztatták a dolgozókat is.
Mint arról már lapunkban beszámoltunk, az EM Kft. felszámolása e hónap elején kezdődött meg. Közvetlen okként a rendkívül súlyos pénzügyi helyzetbe került német Grundig vállalat csődjét jelölte meg a tulajdonos. A német óriáscég gyengélkedése majd ellehetetlenülése körülbelül harmincszázalékos bevételkiesést jelentett a magyarországi gyárnak, s amiatt korábban már 350 dolgozónak kézbesítettek felmondólevelet.
Ugyanakkor a tíz éve működő, magyar magántulajdonban lévő társaság gondjai nem új keletűek, a főleg nyugat-európai exportra termelő, alkatrészgyártással foglalkozó kft. már tavaly is likviditási problémákkal küszködött.
Ezt jelzi, hogy a cég az elmúlt évet 2,8 milliárd forintos árbevétel mellett 200 milliós veszteséggel zárta. A további lehetséges okokról Szondi György egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mondván, a cég helyzetét feltáró vizsgálatok még nem fejeződtek be.


