BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas bírság a mobilcégekre

Vélelmezett versenytorzító magatartás miatt hozott elmarasztaló döntést tegnap a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a hazai mobilpiac szolgáltatóival szemben. A bírság összesen 360 millió forint. Az érintett cégek képviselői bíróságra kívánják vinni az ügyet.

Egyebek mellett a mobil- és a vezetékes hálózatok közötti versenyt torzító magatartást állapított meg az 1998-2001 közötti időszakra és rekordhoz közeli bírsággal sújtotta tegnap a GVH versenytanácsa a mobilpiaci szolgáltatókat. A Westel Mobil Távközlési Rt.-re 210 millió, a Pannon GSM Távközlési Rt.-re pedig 150 millió forint pénzbüntetést szabott ki. (Az eddigi rekordot a Home Shopping-üggyel kapcsolatos eljárás tartja, ahol a bírság egy cégre vetítve elérte a 400 milliót.) A versenytanács bírság nélkül, de elmarasztalta a Vodafone Rt.-t és az azóta megszűnt Westel Rádiótelefon Kft.-t is.

Az indoklás szerint a szóban forgó időszak vitatott hálózat-összekapcsolási szerződéseit az előbbi két cég dolgozta ki, utóbbiak csupán átvették a gyakorlatot. Nem tudta viszont bizonyítani a négy szolgáltató esetében sem a kartellgyanút, sem az erőfölénynyel való visszaélést. Bara Zoltán, az ügyben eljáró versenytanácstag közölte: a bírság összegét 30 napon belül kell az érintetteknek befizetniük, kivéve, ha a bíróságtól kérik annak felfüggesztését a jogerős ítéletig. Az eljárásban, amely nem vizsgálta ténylegesen, mekkora kár érte a vitatott szerződések kapcsán a fogyasztókat, az adott piaci forgalom 0,6 százalékában határozták meg a bírság mértékét. A GVH kartellezés és erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot az 1998-2001 közötti időszakra vonatkozóan a mobilcégek egymás között kötött szolgáltatói szerződéseivel kapcsolatban.

Ezekre egyébként a szolgáltatókat rendelet kötelezte. Ezek révén - feltételezései szerint - a mobilcégek az egymással elszámolt összekapcsolási díjakat összehangoltan alacsonyan állapították meg, miközben magasak és az EU-átlagot meghaladóak voltak a vezetékes hálózatból mobilba irányuló összekapcsolási díjak. (Utóbbi esetében a mobilok határozták meg, mennyiért végződtetik a hívást.) Ez - állapították meg - ronthatta a vezetékes piac esélyeit. Az ezt megelőző időszakban az összekapcsolási díjak még hatósági árkörbe tartoztak, 2001 után pedig már törvény szabályozta egyebek mellett a végződtetési díjakat is.

A vizsgálat alapján a versenytanács csak azt tudta bizonyíthatóan megállapítani, hogy a mobilszolgáltatók között kötött hálózati szerződések három pontja volt alkalmas a piaci verseny torzítására. A szolgáltatók szerint a vitatott pontokban rögzítettek nem vállalások, hanem az adott piaci környezetet jellemző ténymegállapítások voltak. Ezek szerződésbe foglalására kötelezte is őket az ágazati szabályozás, valamint a koncessziós szerződéseik.

A hálózati szerződések vitatott része, hogy a mobil-mobil végződtetési díj nem lehetett nagyobb, mint a vezetékes-mobil végződtetési díj 40 százaléka. Előbbit nem növelhették nagyobb arányban, mint az utóbbit. Továbbá a szerződések rögzítették, hogy tájékoztatják egymást, ha más szolgáltatóval bárminemű díjmódosítást hajtanak végre. Az eljárásban érintett mobilszolgáltatók külön-külön terveznek jogorvoslatot szerezni a döntéssel szemben, de egységesen tiltakoznak a piaczavaró magatartás feltételezésével kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.