Április és június között az előzetes adatok szerint világszerte 32,8 millió személyi számítógépet értékesítettek, ami éves összehasonlításban 10 százalékos emelkedést jelez. A Gartner piackutató legfrissebb számai az európai, közel-keleti és afrikai, egybevont térséget tekintve 13 százalékos, 1999 óta nem tapasztalt arányú növekedést mutatnak. A hazai szakmai szervezetek által többször idézett másik, az IDC által végzett felmérés adatai az év első három hónapjára Kelet-Európában mintegy 20 százalékos emelkedést, Magyarországon viszont 10 százalékos esést jeleztek.
A magyar informatikai piac összesített forgalom alapján meghatározó szereplőit tömörítő két meghatározó szervezet, az Infórum és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége elsősorban a most beindult állami támogatásos programoktól vár fordulatot. Amint azt Beck György és Kóka János, a két tömörülés elnöke hangsúlyozta, az oktatáshoz kapcsolódó Sulinet Expressz adókedvezményes program akár évi 100 ezer, a munkavállalói PC-program pedig néhány tízezer géppel növelheti a forgalmat. Az évi 250 ezresre becsült hazai PC-piacon ez a legalább 30-40 százalékos növekedés azt jelentené, hogy a régión belüli lemaradást rövid távon sikerülne lefaragni. A legutóbbi felmérések szerint Csehországban például a háztartások 28 százaléka rendelkezik számítógéppel, míg a magyar mutató ennél jóval kisebb.
A világpiac PC-gyártói közül a Gartner szerint az első helyezett Dellnek sikerült a legnagyobb, 29,5 százalékos növekedést elérnie. A bővülés átlagos arányát a vezető cégek többsége meghaladta. A piackutató szerint kedvező jel, hogy az üzleti megrendelésekben hagyományosan erős IBM is átlagon felül növekedett.
Európai elemzésében a Garner kiemeli, hogy a nagy márkák a helyi összeszerelő társaságok kárára javították pozícióikat. A szerényebb méretű gyártók térvesztése folytatódhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.