Kielégíthető-e a növekvő energiaigény?
Az emberiség energiafelhasználása szinte folyamatosan bővült a XX. században, részben a gazdasági fejlődés igényei, részben a népességnövekedés miatt. Ha századunkban az előző felényi növekedési ütemet tételezünk fel, mint az előzőben, és figyelembe vesszük az energiatakarékosság felhasználáscsökkentő hatásait is, a száz évre kumulált szükséglet olajegyenértékben akkor is sok ezer milliárd tonnát jelent. Vajda György akadémikus szerint ez a hatalmas igény nem elégíthető ki a világ jelenlegi ellátásában mintegy 80 százalékos arányt jelentő ásványi tüzelőanyagok műrevaló vagyonából, még a teljes, reménybeli vagyonból sem.
A megújuló energiahasznosítást jelenleg elsősorban a fajlagosan magas beruházási költség gátolja. Ráadásul ezen energiák reálisan kiaknázható potenciálja az idő előrehaladtával az emberiség energiaszükséglete egyre kisebb hányadának fedezésére lenne elegendő. A föld energetikailag hasznosítható biomassza-produkciója a világ jelenlegi tüzelőanyag-felhasználásának harmadát tudná helyettesíteni, a szárazföldi vízfolyásokra még telepíthető vízerőművek kapacitása alig éri el a világ összesített villamoserőmű-kapacitásának jelenlegi értékét, hasonló lehetőséget képvisel a szélenergia a talajszint feletti 200 méteres szegmensben. A legígéretesebb a földet érő napsugárzás hasznosítása, de ebből 1 ezreléknél többet az energiaellátásra aligha célszerű elvonni, ami a világ jelenlegi energiafelhasználásának fedezésére talán elegendő lenne. Az egyéb energiaforrások (tengeri és geotermikus energiák) csupán kiegészítő szerepet játszhatnak.
Az energiaforrásokban mutatkozó hiány pótlására jelenlegi tudásunk alapján csak az atomenergia jöhet számításba - hangsúlyozta Vajda György. A 235-ös uránizotóp kis koncentrációja miatt a jelenlegi technika nem jelent perspektivikus megoldást, hiszen a műrevaló uránércvagyon energiaértéke alig éri el a kőolajvagyon harmadáét. Ezen a sokkal drágább uránércek kitermelése sem sokat változtat. A kiutat a szaporítás, valamint a tóriumércek hasznosítása jelenti. Ám az atomenergia széles körű hasznosításának alapvető feltétele egyrészt a gazdasági versenyképesség, másrészt a társadalmi elfogadtatás.
Az atomerőművekben és a más típusú alaperőművekben termelt áram átlagos önköltsége között nincs alapvető különbség, de nagyon lényeges az eltérés a fajlagos beruházási költségekben. Ráadásul a villamosenergia-rendszerek liberalizálása során az erőműépítés a magántőke feladata lesz, amely a gyorsan megtérülő megoldásokat preferálja.
A létesítési költségek csökkenthetők a tipizálással, a számítástechnikai lehetőségek szélesebb körű alkalmazásával, a folyamatok optimalizálásával, az egyszerűbb felépítésű, kompaktabb konstrukciók alkalmazásával, de passzív rendszerek alkalmazásával is. Ezek révén kevesebb villamos és csővezetékre, automatikára van szükség, és a méretek is csökkennek.
A versenyképesség növelésének másik útja az atomerőművek élettartamának megnövelése. Ezek új konstrukcióit eleve 50-60 éves üzemeltetésre tervezik, az üzemben levők többségének élettartama pedig viszonylag kis ráfordítással meghosszabbítható, a biztonság sérelme nélkül, ami különösen az Egyesült Államokban vált gyakorlattá az utóbbi években. Az USA-ban működő 103 blokkból a legtöbbnél elindították az élettartam-növelést, tíz-egynéhány már meg is kapta az NRC engedélyét a tervezett 40 éves üzemidő megnövelésére 20 évvel.
A paksi atomerőmű élettartamának meghosszabbításához jelentős nemzeti érdek fűződik. Egyrészt növeli országunk energetikai ellátásbiztonságát, ami a nagy importhányad miatt sérülékeny. Az elmúlt évtizedekben a világpolitika és a világgazdaság váratlan fordulatai miatt gyakran vált szükségessé energiapolitikánk radikális módosítása, jelentős társadalmi veszteségek árán. Annak, hogy a fűtőelemek kiégetése 3-4 év alatt történik, és további évekre elegendő friss üzemanyag is tárolható az erőműben, stabilizáló hatása van az energiaszerkezetre. Másrészt az atomerőműnek - mint a legolcsóbb villamosenergia-forrásnak - nagy szerepe van a nemzetközi összehasonlításban is alacsony áramárszínvonalunk megőrzésében.
Európában nehezebb a társadalmi támogatás megszerzése, mint az USA-ban, mert az atomenergia elvetése több országban politikai döntés. Az atomenergetikával szembeni ellenérzések azon a feltételezésre alapulnak, hogy tartani lehet egy a csernobilihez hasonló katasztrófától, hogy nem közömbösíthető a radioaktív hulladékok hatása, s hogy az atomerőművek előmozdítják a nukleáris fegyverek elterjedését.
Ám részben a csernobili tapasztalatok alapján az atomerőművek biztonságát világszerte annyira megnövelték, hogy hasonló katasztrófa előfordulása kizárható. A radioaktivitás kijutásával járó kisebb balesetek nem lehetetlenek, de ezek miatt az erőművek környezetében élők egyéni kockázata nem nagyobb, mint más veszélyes üzemek környezetében. A vezető energetikai gépgyárak napirendre tűzték az inherens biztonságú erőművek tervezését, melyeknél a belső tulajdonságok biztosítják, hogy nem veszélyeztethetik a környezetet. A Dél-afrikai Köztársaságban épül az első ilyen atomerőmű.
A kis és közepes aktivitású, 30 évnél rövidebb felezési idejű radioaktív hulladékok végleges elhelyezése szakmailag megoldott (amit Püspökszilágyi is igazol), a nagy aktivitású hulladékok elhelyezése pedig stabil geológiai formációban néhány száz méteres mélységben reális. Azonban a társadalom nem bízik a hosszú idejű felügyelet megvalósíthatóságában, az ellenzés miatt ilyen tárolók még sehol sem létesültek. Az atomfegyverek elterjedését nem az erőművek betiltásával lehet megakadályozni, hanem politikai megállapodásokkal és azok betartásának érdemi ellenőrzésével.
