Miért mérik a láthatatlan tőkét?
A szerző lapunk múlt heti Menedzser mellékletében megjelent - A láthatatlan tőkét is lehet és kell mérni című - cikkében két táblázatot hiányosan közöltünk, azoknak csak bal oldali, első oszlopai jelentek meg, ami súlyosan értelemzavaró. A táblázatokat most teljes terjedelmükben megjelentetjük. A helyreigazítással együtt lehetőséget nyújtunk a szerzőnek arra, hogy a láthatatlan tőke mérésével kapcsolatban még néhány gondolatát kifejthesse.
A láthatatlan tőke közvetlen mérésére kidolgozott Sveiby-féle immateriális vagyont figyelő rendszerre (Intangible Asset Monitor - IAM) példa az alábbi táblázat.
A táblázat olyan mérési rendszert mutat be, mely közvetlenül törekszik mérni a vállalat három legfontosabb immateriális, láthatatlan tőkeelemét aszerint, hogy az nő-e vagy csökken, mennyire hatékony, nem áll-e fenn elvesztésének veszélye.
Közvetve, a stratégiának alárendelten, de ugyancsak a vállalat immateriális tőkeelemeit méri a Norton-Kaplan-féle kiegyensúlyozott teljesítménymutatók rendszere (Balanced Scorecard - BSC). Egy példaszerű BSC jelenik meg a következő táblázatban, melynek oszlopai elnevezésükben ugyan eltérnek, mégis nagyon szoros közöttük az egybeesés.
A BSC úgynevezett pénzügyi nézőpontja a "materializálódó", "kézzel fogható" tőkét jelzi. Vele kapcsolatban nincs különösebben elemzendő mérési probléma. Ám a másik három nézőpont csak elnevezésében más; gyakorlatilag azonos az IAM "nézőpontjaival".
A táblázatok segítségével érzékeltetett mérések egyszerűsége látszólagos. Könnyen belátható, a mutatók javulásával a láthatatlan tőke nő. Nehézségeink inkább ott támadnak, amikor azt szeretnénk megbecsülni, e mutatók egységnyi javulása milyen mértékben növeli a látható tőkét, különösen annak egyik leginkább megragadható elemét, a pénztőkét. Ilyen összefüggés hiányában ugyanis nincs garancia a mutatók javítására fordított erőfeszítések eredményességére. Ezért a mérési rendszer kialakításában mindenképpen hosszabb, az adott üzlet szempontjából egyedi jelenségekkel megfűszerezett tapasztalati időszak szükséges.
Ha a mérésekre irányuló próbálkozást nem adjuk fel, jelentősen növelhetjük a menedzsment hatékonyságát. A menedzsereknek ugyanis egyik legnagyobb problémája az erőforrás-allokáció, különösen a leginkább felértékelődő erőforrás, a rendelkezésre álló idő beosztása.
A vagyon gyarapodásával nemcsak az örömök, a gondok is nőnek. Így panellakásból családi házba költözve a lakókörnyezet menedzselésére fordítandó idő is megnő. Az erre fordított idő családi ház esetén viszonylag jól mérhető: e környezetben a materiális vagyon súlya dominál. Az ingatlan állaga, korszerűsége, munkaigényessége gyorsan jelzi, ha valamivel többet kell foglalkozni. A bonyodalom azzal kezdődik, ha az anyagi vagyonelemek mellé felsorakoznak a nem anyagiak is, például a gyerek, a család, a barátok, akik szeretnek. Mennyi munkát fektessünk ennek növelésébe, fenntartásába, megőrzésébe? E mennyiséget növelve valami mást kell hanyagolnunk.
A materializálódó tőke aránya ma már szinte minden vállalat esetében csökken. Ezért a menedzsereknek egyre nagyobb gondja, hogy idejük egyre jelentősebb hányadát fordítják immateriális célokra. Hatékonyan teszik-e ezt? Ha ezen időfelhasználás a láthatatlan tőkével arányos, akkor minden bizonnyal igen. Ezért kell a láthatatlan tőke mérésére folyamatosan törekedni.
