"Westel és társai" a GVH előtt
A GVH várhatóan hétfőn hozza meg döntését a "Westel és társai" nevű vizsgálat ügyében, a kimenetel szempontjából minden addigi megállapítás találgatásnak számít - mondta a Világgazdaságnak Polgárdy Géza. A sajtófőnök azokra az értesülésekre reagált, melyek szerint a vizsgálatban érintett távközlési cégek magas bírságra számíthatnak. A február elején indult ügyben a hivatal kezdetben csak a mobilcégeknek az egymás hálózatai közötti összekapcsolási feltételeit vizsgálta. Erre vonatkozik a kartellvád, vagyis a magas összekapcsolási - és emiatt magas előfizetői - díjak elérése érdekében történt összejátszás.
A vizsgálatot június 10-étől a Matáv hálózatából kezdeményezett, és a mobiltelefonokra irányuló hívások díjainak megállapítására is kiterjesztették. Ebben az esetben a vád a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés. Bár egyetlen ügyről van szó, ennek alapján arra lehet számítani, hogy a két vád esetében két döntés születik.
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás és a gazdasági erőfölénynyel való visszaélés tilalmának megszegése esetén a GVH hivatalból jár el. A hivatalbóli eljárások vagy a GVH észlelése, vagy bejelentés után indulnak. A kérdéses vizsgálat összesen öt céget, a mára már megszűnt Westel 0660-at, a Westel Mobilt, a Pannon GSM-et, a Vodafone-t és a Matávot érinti. A cégekre nézve elmarasztaló értelmű döntés esetében a bírság elvileg akár az elmúlt évi nettó árbevétel 10 százaléka is lehet. Bár a GVH-tól nem idegen a magas - például a Démász esetében a 45, a Titász esetében a 65 millió forintos - bírság, a határozat elleni esetleges fellebbezés mérsékelheti azt. A Westel Rt. addig nem kíván nyilatkozni az ügyben, amíg a döntés meg nem születik - mondta lapunknak Sugár András elnök-vezérigazgató. A Pannon GSM a sajtóosztályán keresztül hasonló álláspontra helyezkedett.
Polgárdy Géza hangsúlyozta, hogy a GVH öttagú versenytanácsa június 30-án már tárgyalta az ügyet, de döntés nem született. A jövő hétfő a második - és várhatóan végső - tárgyalási nap lesz, a vizsgálat már az első ülés előtt befejeződött, azóta újabb elemek nem merültek fel. A két tárgyalási napra az ügy bonyolultsága miatt van szükség.
A vezetékesből indított hívások díjait a Westel Rt. esetében nemrég - a valódi költségekhez viszonyítva - magasnak találta a Hírközlési Felügyelet döntőbizottsága. A másik két mobilcég árképzését a hatóság nem vizsgálta, mert a Pannon GSM-nek lezáratlan bírósági eljárása van az ügyben, a Vodafone piaci súlya pedig az unióval harmonizáló magyar rendszer szerint nem éri el azt a mértéket, amely kötelezővé tenné az eljárást. A vezetékes telefonszakma bizonyos körei által többször hangoztatott érvelés szerint a magasnak számító vezetékes-mobil hívásdíjak a mobilcégek piaci térnyerését segítik elő a csökkenő előfizetői bázissal szembeni vezetékes cégek kárára. (SGy-TZ)


