Berlin esete a pedállal

A világhírű szopránt, Rost Andreát munkája és - idestova egy éve már - ott élő vőlegénye köti a német fővároshoz. Amikor Berlinről beszélgettem vele, érdekes szemszögből világította meg, miért is kedveli. Szeretem, hogy teljesen lapos, mert így könnyedén lehet 30-40 kilométert is biciklizni úgy, hogy közben bejárod a várost is - fejtette ki. Valóban, ahogy visszagondolok rá, rengeteg kerékpárost láttam, és nemcsak a parkokat, hanem a főutakat is behálózzák a kerékpárutak. A sportosabb alkatúak simán szervezhetnek egy BBB túrát (Berlin by Bicycle). Aki azonban lusta pedálozni, igénybe veheti a modern riksákat. Ezek napjainkra olyan jellegzetes alternatív közlekedési eszközei lettek a városnak, mint Bécsnek a fiákerek. A "pedálos" taxik csak a belvárosban közlekednek, a repülőtérről hagyományos taxival jutunk be, méghozzá - Milánóhoz, Párizshoz vagy Londonhoz képest - fillérekért. A Tegel reptér csupán nyolc kilométerre van a központtól, így borravalóval együtt 20 euróból megúszható a fuvar. Egyébként ha továbbra is taxival közlekedünk, akkor körülbelül 10 euróba kerül átmenni a korábbi, keleti városközpontból a nyugatiba és ugyanennyi vissza. De még mielőtt nekiindulnánk a város felfedezésének, érdemes befizetni egy háromórás körútra. Jómagam mindenütt élek ezzel a lehetőséggel, így könnyen és kényelmesen megszerezhető az első és átfogó benyomás, utána már sokkal egyszerűbb az egyéni programok kialakítása és lebonyolítása. Tudományosan fogalmazva, célszerű az egészből kiindulva haladni a részletek felé. Miután Berlint keresztül-kasul behálózza a Spree folyó és különféle csatornái, ezért érdemes nemcsak busszal, hanem hajóval is körbejárni. (Mindkettő körülbelül 20 eurót kóstál.) Romantikusoknak ajánlott az esti hajókázás, amikor az árban egy pohár pezsgő is benne foglaltatik. (Csinos kísérőről mindenkinek saját magának kell gondoskodnia.) Egy hétvégébe nehéz mindent bepréselni, de aki szereti a kastélyokat, annak érdemes befizetnie egy négyórás túrára a potsdami sansoussi kastélyba, ami körülbelül olyan távolságra van, mint Budapesttől Gödöllő. Sajnos csak a távolság hasonló, mert a kastély belülről tökéletesen megőrizte régi pompáját, szemben a Grassalkovich-kastéllyal. Míg Potsdam régi pompájában fürdik, addig Berlin a XXI. század felé vette az irányt. Tette ezt azért is, mert a második világháborúban épületeinek 80(!) százaléka elpusztult. Noha már hatvan év - tehát több mint egy emberöltő - telt el a háború óta, mégis még mindig rengeteg foghíj és üres terület tarkítja a várost. Hiába építkeznek - a két német állam egyesítése óta - eszeveszett sebességgel, még jó pár év kell ahhoz, hogy az említett sebek begyógyuljanak.

Azt hiszem, Berlinben manapság építési vállalkozónak a legjobb lenni. Elég, ha csak a Potsdamer Platz-beruházást vesszük górcső alá, ami nem más, mint város a városban. Amikor 1989. november 9-én leomlott a berlini fal, akkor a Potsdamer Platz lett az egyik legelső szabad átkelőhely. Másfél évvel később a Daimler-Benz, majd később a Sony és az ABB vásárolt itt telket a várostól és belefogtak, hogy összesen 8 milliárd márkás beruházással a tér újjászülessen. Tíz év alatt felépült a 19 épületből álló Daimler-Benz.Quartier, valamint a Sony-Center, ahol a Terminator 3 premierjét tartották. (Lásd külön írásunk.) A Daimler-projekt egy külön kis város, melyben a lakások, mozik, éttermek, zenés színház, bevásárlóközpont, szállodák és Németország legnagyobb kaszinója található. Különlegességekben nincs hiány. A spanyol R. Moreno tervezte Grand Hotel Hyatt tetején például joggingpálya található. Az olasz Renzo Piano által tervezett, ballon formájú mozi pedig 3D-s filmek vetítésére alkalmas. A felsoroltakból is kiderül, hogy a berliniek nemcsak az építkezésre, hanem a tervezésre sem sajnálták a pénzt, hiszen a világ leghíresebb építészeit kérték fel, hogy segítsenek újból világvárossá építeni Berlint. Azóta is folyik a vita, szerencsés-e ez a gondolat. Az ötlet bírálói úgy vélik, hogy a sok sztárépítész elsősorban önmegvalósítani akar, aminek következménye, hogy egy egységes városkép helyett különleges épületek halmaza alakul ki. A már említetteken kívül olyan híresség hagyta Berlinben kéznyomát, mint az angol Sir Norman Foster, aki a Reichstag régi kupolája helyett üvegkupolát tervezett, melynek tetejére egy csigavonalban haladó járdán juthatnak fel az érdeklődők, miközben gyönyörködhetnek a panorámában. Letekintve a folyópartra, két érdekességet is megfigyelhet a látogató. Az egyik a Spree partján felhúzott hipermodern szövetségi kancelláriahivatal épületegyüttese, melytől alig pár száz méterre mediterrán hangulatú tengerpartot idéző részt alakítottak ki. Hasonló a párizsi plázshoz, csak jóval kisebb. De haladjunk tovább. Ha a Reichstagtól elsétálunk a brandenburgi kapuhoz, akkor szemügyre vehetjük az elegáns francia és a merészebb megoldású angol követséget. S dagadhat honfiúi (vagy honleányi) keblünk, mert a kapuval átellenben, Berlin talán legfrekventáltabb helyén áll a magyar nagykövetség is. Forma-1-es nyelven fogalmazva, itt aztán igazán pole pozícióban vagyunk. Aki igazán izgalmas épületekre vágyik - a brandenburgi kapunál igen szigorúak az építészeti megkötések -, azoknak javaslom, hogy sétáljanak tovább a Tiergarten Strasse felé, ahol tucatnyi új követségi épületben gyönyörködhetünk. Nemes verseny alakult ki az országok között, ki tudja hazája jellegzetességeit felhasználva, szebb és különlegesebb épületet felhúzni. Nálam az indiaiak lettek a nyerők.

Ha már eljutunk Németország fővárosába, két kulturális programot vétek kihagyni. Az egyik a Pergamon múzeum, melynek iszlám gyűjteménye egyedülálló, a másik az egyiptomi múzeum, ahol az a bizonyos legendás Nefertiti-mellszobor található. Utóbbinak ma már van egy kis magyar pikantériája is. Történt ugyanis, hogy két fiatal magyar képzőművész, akik magukat Kisvarsó csoportnak nevezik, kitalálták, hogy az idén nyáron a Velencei Biennáléra elkészítik Nefertiti hiányzó részét, azaz a testét. A dolog óriási port kavart, többen felségsértést kiáltottak. Tudomásom szerint a fiatalok tovább folytatják a projektet, a testet múzeumi szuvenír formájában kívánják piacra dobni.

Hölgyeknek jó tanács - urak ezt a részt ugorják át -, hogy a kultúrprogramokat szombat délutánra, illetve vasárnapra szervezzék, ugyanis ilyenkor minden üzlet zárva van. Berlin nem vásárlóbarát város. Állítólag csupán két éve, hogy szombaton nem kettőkor, hanem hatkor zárnak, de vasárnap továbbra is minden zárva tart. Igaz, ha nyitva tartanának, az sem lenne túl nagy dolog, mert Berlin nem bevásárlóparadicsom. A híres KaDeWe áruház, mely Európa legnagyobb ilyen létesítménye, és annak idején a két Németország rivalizálásában a nyugat elsőbbségét volt hivatott alátámasztani, egy Harrod's-nak vagy Saksnak nyomába sem ér. Nagy világmárkák is fellelhetők, igaz, hogy a Kurfürsterdammon kilométereket kell sétálni egyik üzletből a másikba. (A jobbak ilyenkor limuzint használnak sofőrrel, aki közben kint vár az üzlet előtt.) Jobban koncentrált a friedrichstrassei shoppingrész, ahol külön üzletet tart fenn az Escada vagy a Hermes, míg olyan márkák, mint a Moschino, vagy a Gucci a németek által agyonfavorizált, úgynevezett Quartier 206-ban találhatók. Itt van a Galeries Lafayette fiókcége is, feleakkora választékkal, mint a párizsi anyacégé. Például cipőosztálya nincs is. S ha már a cipőkről esik szó, érdekes történet, hogy Berlinben a legjobb cipők a Budapester Schuhe (magyarul: budapesti cipő) elnevezésű üzletekben kaphatóak. Ne számítson valami csuda dologra az, aki a berliniek másik büszkeségébe, a Daimler centrumban található Arkad bevásárlóközpontba kukkant be. Ha rám hallgatnak, a budapesti Árkád jobb. Igaz, hogy ott nem zongoráznak, de hát arra ott a Zeneakadémia.

Ha kissé elpilledtünk és megéheztünk vásárlás közben, akkor bárhol lerogyhatunk egy üdítőre. Ahogy Finnország az ezer tó országa, úgy Berlint nyugodtan nevezhetjük az ezer terasz városának. És akkor még nem szóltunk például az Unter den Lindenen kétszáz méterenként felállított standokról, ahol török bevándorlók árulják portékájukat. Itt - útban a közös Európa felé - békésen megfér egymás mellett a német fehérkolbász és a török gyros. Az ínyenceknek ajánlható a Berlin fénykorára emlékeztető kertvendéglő, a Cafe Einstein, vagy a szuperelegáns Vau, illetve az egyik legfelkapottabb vacsorázóhely, a föld alatt kétszintnyi mélységben elhelyezkedő Felix. Ha valaki az egyéni felfedezések híve, az bizony néha igencsak elcsodálkozhat. Amikor taxisofőrömet arra kértem, vigyen el ebédelni egy hamisítatlan berlini kocsmába, meg sem állt egy kreutzbergi műintézményig. Ez a városrész mindig is különcségéről volt ismert, az alternatívok és a művészek kedvelt kerülete. Meglepetésemre, a kocsmában csak pizzát lehetett rendelni, illetve sült sertéscsülköt vagy lóhúst(!). A kihívás elől megfutamodva a csülköt választottam. Aki biztosra megy, annak ott vannak a McDonald'sok, a kitűnő Nordsee halbisztrók, vagy az Amerikában oly népszerűségre szert tett Starbucks Cafék.

Noha július-augusztus hónapban szinte mindenütt bezárnak a színházak, Berlinben a többségük tovább játszik. Mellettük tucatnyi varieté és kabaré várja az érdeklődőket. Többek között az NDK-s időkből nálunk is oly jól ismert Friedrichstadtpalast, vagy a város egyik különlegessége, a híres Kabaré filmes világát idéző Chez Nous transzvesztitaszínház. A német főváros lakói az idei nyáron az Open Air koncertekre voltak a legbüszkébbek. A Gendarmenmarkt téren felállított tribünökről élvezhették a zenerajongók Mozart, Prokofjev, Verdi és Sztravinszkij muzsikáját. Az élelmes, illetve spórolós berliniek összecsukható székeikkel, kis piknikkosárral foglalták el a tér oldalait.

Végül is, ha összegezni szeretném berlini tapasztalataimat, a kiinduló mondatokhoz kell visszatérnem. Berlin szeretne újból Európa fővárosa lenni. Szerintem még jó ideig kell erre pedáloznia.